Eredmények
Diákjaink, akikre büszkék vagyunk
Az iskola Kölcsey plakettjét és a PRO Eminencia Alapítvány pénzjutalmát kapja minden tanév végén az a végzős tanuló, aki a nyolc évfolyam során végig kiváló tanulmányi eredményt ért el és közösségi munkája is kiemelkedő volt. A kitüntetés és a jutalom átadására a tanévzáró ünnepségen kerül sor.
KITÜNTETETTEK
Kárai Attila (1997), Nagy Zoltán (1998), Rácz Borbála (1999), Méhész Ágoston (2000), Popovics Nóra (2001), Kovács Szandra (2002), Papp Zsuzsa (2003), Kocsel Natália (2004), Szikszay László (2005), Hidasi Flóra (2006), Győry Péter (2007), Módis László (2008), Hagymási Alexandra (2009), Nagy Kristóf Pál (2010), Tamus Elvira Viktória (2011), Hinnah Barbara (2012)
Az iskola Kölcsey plakettjét kapja minden tanév végén az a közösség, amelyik az adott tanév során a legjobb teljesítményt nyújtotta.
KITÜNTETETTEK
Torna-aerobik csapat (1998), VOX IUVENTUTIS Gyermekkar (1999), Kicsinyek Kórusa (2000), Fiú kosárlabda-szakosztály (2001), 8.b osztály (2002), Sakk-szakosztály (2003), Cserkészcsapat (2004), Lajtorja szerkesztőbizottsága (2005), Diák-önkormányzat (2006), Atlétika-szakosztály (2007), Iskolarádió szerkesztőbizottsága (2008), Úszó-szakosztály (2009), Labdarúgó csapat III. korcsoport (2010), Műfalmászó-szakosztály (2011), VOX IUVENTUTIS Gyermekkar (2012)
TANULMÁNYI ÉS SPORTVERSENYEK EREDMÉNYEI
A 2012/2013. TANÉVBEN
MAZSI MATEK feladatmegoldó páros verseny a Tiszántúli Református Egyházkerület általános iskolái számára
Hajdúböszörmény, Baltazár Dezső Református Általános Iskola
2013. május 10.
1. helyezés: Csaplovics Enikő 2.d, Veréb Gergely 2.e
2. helyezés: Fazekas Bálint 2.z, Kálmán Borisz 2.c
8. helyezés: Nagy Mária 2.b, Ócsai Réka 2.b
Bolyai János Megyei Matematika Verseny
Bolyai János Általános Iskola, Debrecen
2013. május 10.
3. évfolyam
5. helyezés: Nagy Bence
4. évfolyam
4. helyezés: Szőke Csenge
5. évfolyam
2. helyezés: Kálmánchelyi Dóra
6. évfolyam
1. helyezés : Csukás Ádám
8. évfolyam
5. helyezés : Füredi Szilárd
"Ne szóljon igéd hiába" Országos Református Bibliai Történetmondó Verseny
Gyula (Magvető Általános Iskola és Hajnalcsillag Óvoda Közös Igazgatású Gyulai Református Közoktatási Intézmény)
2013. április 30.
1. helyezés
Kovács Marietta 4.d
4. helyezés
Imre Boglárka 8.b
6. helyezés
Kenyeres Kincső 6.a
Bibliai történetmondás
Református Iskolák Országos Atlétika
Bajnoksága – Mezőtúr
2013. május 10.
II. korcsoport leány
I. hely (60m – 8,96mp) : Rácz Vivien
I. hely – távolugrás (447cm): Rácz Vivien 4.d
Különdíj: Rácz Vivien 4.d
I.hely - svéd váltó: Rácz Vivien 4.d, Horváth Rebeka 3.b,
Kató Csenge 4.b, Nagy Márta 4.b
II. korcsoport fiú
I. hely (800m): Oláh Máté Milán 3.b
III. hely- távolugrás: Oláh Máté Milán 3.b
I.hely – svéd váltó: Bökönyi Adrián 4.b, Oláh Máté Milán
3.b, Oláh Alekszandr Márk 3.b, Major Levente 3.b
III. korcsoport fiú
III.hely (800m): Elek Péter 5.a
IV. korcsoport leány
III. hely - magasugrás: Kiss Eszter 7.z
III. hely – svéd váltó: Kiss Eszter 7.z, Tácsik Lívia 7.b,
Balla Barbara 8.b, Helmeczi Gréta 8.b
IV. korcsoport fiú
III.hely (100m): Szécsi András 8.c
I.hely (200m – 25,56mp): K. Nagy Tamás 8.b
I. hely – távolugrás (561cm): K. Nagy Tamás 8.b
Különdíj: K. Nagy Tamás 8.b
I. hely – svéd váltó: K. Nagy Tamás 8.b, Szécsi András 8.b,
Oláh Marcell 8.b, Szabó Bence 8.b
Diákolimpia
„A” I-II. korcsoportos
Országos Döntő
II. helyezés – tollaslabda: Tóth Kristóf 4.b
A Magyar
Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Csecsemőápolási Versenye
III. helyezés: Antal Fruzsina 7.z, Simon Nikolett
7.z, Szénási Klaudia Ivett 7.z
Országos Logo Számítástechnikai Tanulmányi Verseny
Budapest
5-6. évfolyam
1. helyezés: Barnóth Gábor
"PC-KISMESTER" Informatikai Verseny Országos Döntő
Miskolc
5. helyezés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
A csapat tagjai: Rédai Attila 8.c, Szabó Bence 8.c, Szilágyi Balázs 8.c
Református Iskolák Országos Úszóbajnoksága
2013. április 12-13.
Az általános iskolák pontversenyében iskolánk úszóválogatottja III.helyezést ért el.
Alapműveleti Matematika Verseny Megyei Döntő
4. évfolyam
2. helyezés: Dóka Gabriella
5. évfolyam
1. helyezés: Gajdos Balázs
Tanulóink bejutottak az országos döntőbe!
6. évfolyam
3. helyezés: Csukás Ádám
Városi Matematika Verseny
Kinizsi Pál Általános Iskola
2013. április 24.
Egyéni
3. évfolyam
1. helyezés: Nagy Bence Botond
4. évfolyam
1. helyezés: Dóka Gabriella
Csapat
2. helyezés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny megyei döntő:
7. évfolyam
4. helyezés: Hinnah Richard 7.b
Alapműveleti Matematika Verseny körzeti döntő
4. évfolyam
1. helyezés: Dóka Gabriella
4. helyezés: Szőke Csenge
5. helyezés: Császár Orsolya
6. helyezés: Császár Zsófia
5. évfolyam
1. helyezés: Gajdos Balázs
2. helyezés: Zemlényi Regina
3. helyezés: Kálmánchelyi Dóra
4. helyezés: Hajkó Bálint
6. évfolyam
2. helyezés: Csukás Ádám
3. helyezés: Bedő Gábor Áron
8. évfolyam
1. helyezés: Füredi Szilárd
3. helyezés: Borics Péter
Diákolimpia
Labdarúgás
III. korcsoport fiúk – városi III.
helyezés
A csapat tagjai:
alsó tagozat:
Major Sámuel
4.d, Czapp Sebestyén 4.c, Bökönyi Adrián 4.b
felső tagozat:
Fehér Viktor
5.b, Szabó Zsombor 5.b, Korompay Attila 5.b, Novotni Viktor 6.c, Deczki Máté 6.c,
Oláh Szabolcs 6.b, Borbély Milán 6.b, K.Nagy Zsombor 6.b
Kosárlabda
III. korcsoport lányok – városi I.
helyezés
A csapat tagjai:
alsó tagozat:
Szabó Zita
3.c, Vastag Gabriella 4.c, Szakál Dorisz 4.c
felső tagozat:
Kiss Bianka
5.z, Kiss Blanka 5.z, Szabó Gréta 6.c, Szilágyi Anna 6.c, Héjas Dorina 6.c,
Baji Eszter 6.c, Kiss Sára 6.c, Major Panna 6.b, Nagy Alexandra 6.b
AEROBIK Diákolimpia Országos Döntő
Budapest
2013. április 28.
Basic Aerobik
Egyéni
1. helyezés: Szatmári Anna
Páros
1. helyezés: Szatmári Anna, Illés Tamara
Csoport
1. helyezés: Bródi Bianka, Erdős Petra, Ónadi Zsófia, Tácsik Hanga
Sport Aerobik
Egyéni
1. helyezés: Bökönyi Klaudia
Trió
1. helyezés: Molnár Tamara, Nagy Dorina, Szőke Csenge
1. helyezés: Bökönyi Klaudia, Magyar Anna, Ökrös Janka
Megyei
Mezeifutó Diákolimpia
2013. április 18.
Benke
Berzsián 2.e, Bökönyi Adrián 1.b, Csirkés Péter 2.a,
Tacsi Hunor Temúdzsin 2.a,
Vári-Patai Noel 2.e, Hacsi Ádám 2.b
II.
korcsoport – Leány csapat
Fitori
Regina 4.b, Horváth Rebeka 3.b, Nagy Márta 4.d,
Rácz Vivien 4.d, Parti Eszter
4.b
Bökönyi
Adrián 4.b
II.
korcsoport – Fiú csapat
2. helyezés:
Bökönyi
Adrián 4. b, Major Levente 3.b, Oláh Márk 3.b,
Oláh Máté 3.b, Balogh Zoltán 3.a
IV.
korcsoport – Leány csapat
Balla
Barbara 8.b, Helmeczi Gréta 8.b, Tácsik Lívia 7.b,
Katona Ágnes 8.b, Szabó Anna
8.c
IV.korcsoport
– Fiú csapat
K.Nagy Tamás
8.b, Nagy Dávid 8.b, Oláh Marcell 8.b,
Szabó Bence 8.c, Szécsi András 8.b
" Velünk az Isten" Országos Bibliaismereti Verseny
Kecskemét, 2013. április 5-6.
1. helyezés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
A csapat tagjai: Hamza Virág Csenge, Horváth Dorina Szaffi, Menyhárt Ágnes,
Szász Eszter Dorka,Török Adél ,
valamennyien 2.c osztályos tanulók
Béres Ferenc Népdal- és Zsoltáréneklő Verseny
Budapest, Julianna Református Általános Iskola
2013. március 27.
1. helyezés
Lehner Zalán 2.z - arany minősítés
2. helyezés
Harcsa Regina 3.z - arany minősítés
Szepesi Emese 6.z - arany minősítés
Különdíj
Kiss Borbála 1.z - arany minősítés
Molnárfi Melinda 7.z - arany minősítés
Arany minősítés
Kovács Marietta 4.d
Kiss Blanka 5.z
Csoportos kategória
2. helyezés : Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Beeri Lídia 5.z, Fecske Benjánim 5.z, Péter-Szarka Benedek 5.z
Bacsó Vivien 6.z, Szabó Euniké 6.z, Elek Petra 7.z, Sas Nelli 8.z
Református Általános Iskolák Országos Angol Nyelvi Versenye
Ceglédi Református Általános Iskola
2013. március 25.
5. évfolyam:
2. helyezés: Kálmánchelyi Dóra 5.b
6. évfolyam:
1. helyezés: Parti Bence 6.b
7. évfolyam:
1. helyezés: Pataki Lajos 7.b
Zrínyi Ilona/Gordiusz
Matematikaverseny Megyei Döntő
2013. március 9.
Egyéni
3. évfolyam
1. helyezés: Nagy
Bence Botond
Tanulónk bejutott az országos döntőbe!
5. évfolyam
2. helyezés: Hajkó Bálint
Tanulónk bejutott az országos döntőbe!
Csapat
3. évfolyam
3. helyezés: Héty Emese, Kálmánczhelyi Bence, Nagy Bence Botond
5. évfolyam
1. helyezés: Gajdos Balázs, Hajkó Bálint, Kálmánchelyi Dóra
VII. Országos Multimédiás
Bibliaismereti Verseny, Szentes
Kiss Bálint Református Általános Iskola
2013. március 8.
3-4. évfolyam
1. helyezés: Herczku Tamara 4.b, Németh Dorottya 4.z
5-6. évfolyam
4. helyezés: Balogh Noémi 6.b, Csukás Ádám 6.b
7-8. évfolyam
1. helyezés: Imre Boglárka 8.b, Petruska Fatima 8.b
"Csodát virágzik a jelen"
Református Iskolák Országos Versenye
Nyíregyháza, Jókai Mór Református Általános Iskola
2013. március 1.
Próza
I. korcsoport:
1. helyezés: Berkes Petra
Különdíj:
Elek Petra
Vers
II. korcsoport:
1. helyezés: Tulipán Márton
Anyanyelvi vetélkedő
5. évfolyam:
1. helyezés : Gajdos Balázs
6. évfolyam:
2. helyezés: Csukás Ádám
Úszás Diákolimpia Országos Döntő
Budapest, 2013. március 1.
2. helyezés: Jánossy Fanni
3. helyezés: Jánossy Fanni
Városi angol olvasási verseny - 'Reading in English'
2012. december 10.
5-6. évfolyam
3. helyezés: Szanics Márta 5.b
Úszás Diákolimpia Városi Döntő
2012. november 28. Debrecen
1. helyezés
Jánossy Fanni I. korcsoport 50 m gyorsúszás
Jánossy Fanni I. korcsoport 50 m hátúszás
Szolnoki Alexandra III. korcsoport "A" kategória 100 m hátúszás
2. helyezés
Rácz Illés III. korcsoport "B" kategória 100 m hátúszás
3. helyezés
Papp János IV. korcsoport "B" kategória 100 m hátúszás
4X50 m gyorsváltó II. korcsoport
Fekete Alexandra, Fekésházy Eszter, Jánossy Fanni, Kuti Kitti
Bolyai Matematika Csapatverseny Országos Döntő
2012. november 24. Budapest
3. évfolyam
8. helyzés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Héty Emese 3.c, Héty Hajnalka 3.c,
Nagy Bence Botond 3.d, Vincze Nikolett 3.e
5. évfolyam
10. helyzés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Hajkó Bálint 5.b, Gajdos Balázs 5.z,
Kálmánchelyi Dóra 5.b, Zemlényi Regina 5.b
Országos Református Zsoltáréneklő Verseny
Budapest, Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda
2012. november 23.
I. korcsoport
Arany minősítés és 2. helyezés: Lehner Zalán 2.z
II. korcsoport
Arany minősítés: Harcsa Regina 3.z
III. korcsoport
Arany minősítés: Tordai Rebeka 4.z
IV. korcsoport
Ezüst minősítés: Vas Rebeka 5.z
V. korcsoport
Arany minősítés: Szepesi Emese 6.z
VI. korcsoport
Arany minősítés és 1. helyezés: Molnárfi Melinda 7.z
VII. korcsoport
Arany minősítés: Bellon Rebeka 8.z
Ki tud több zsoltárt? kategória
1. helyezés: Nagy Benedek Soma 7.z
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei forduló
2012. november 22. Hajdúszoboszló
6. évfolyam
4. helyezés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Magyar Anna, Papp Angelika, Szöllősi Petra, Tóth Sebestyén
8. évfolyam
2. helyezés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Katona Ágnes, Krizsán Virág, Linzenbold Anna, Petruska Fatima
Sakk városi diákolimpia
1. helyezés: Szabó Viktória Mária 3.e
Városi angol és német nyelvi verseny
Kinizsi Pál Általános Iskola
2012. november 14.
Angol nyelv
6. évfolyam
1. helyezés: Csukás Ádám 6.b
2. helyezés: Parti Bence 6.b
3. helyezés: Barnóth Gábor 6.b
7. évfolyam
1. helyezés: Pataki Lajos 7.b
Német nyelv
8. évfolyam
1. helyezés: Nagy Dávid 8.b
3. helyezés: Borics Péter 8.b
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának Regionális Tehetségkutató Angol Nyelvi Versenye
2012. november 12.
1. helyezés: Petruska Fatima 8.b
1. helyezés: Tóth Emese 8.b
Református Iskolák Országos Mesemondó, Meseíró, Kézműves és Szépíró Találkozója
Tiszakécskei Református Általános Iskola
2012. november 9.
Mesemondó verseny
2. évfolyam
Bronz minősítés: kiss Róbert 2.c
6. évfolyam
Arany minősítés: Honti Borbála 6.c
Meseíró verseny
4. évfolyam
Ezüst minősítés: Csorba Zsuzsanna 4.b
5. évfolyam
Ezüst minősítés: Karácsony Lilla 5.
6. évfolyam
Bronz minősítés: Lakatos Ábel 6.
Szépíró verseny
2. évfolyam
Ezüst minősítés: Dóka Mercédesz 2.z
Kézműves verseny
Ezüst minősítés: Braun Laura 4. , Fábián Szofi 4. ,Túri Panna 4.
Bolyai Matematika Csapatverseny megyei forduló
2012. október 25. Hajdúböszörmény
3. évfolyam
2. helyzés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Héty Emese 3.c, Héty Hajnalka 3.c,
Nagy Bence Botond 3.d, Vincze Nikolett 3.e
5. évfolyam
1. helyzés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Hajkó Bálint 5.b, Gajdos Balázs 5.z,
Kálmánchelyi Dóra 5.b, Zemlényi Regina 5.b
6. évfolyam
3. helyzés: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
Bedő Gábor Áron 6.b, Csukás Ádám 6.b,
Tóth Sebestyén 6.c, Szörényi Máté 6.c
TANULMÁNYI ÉS SPORTVERSENYEK EREDMÉNYEI
A 2011/2012. TANÉVBEN
HERMAN OTTÓ Országos Természetismereti Tesztverseny
2012. június 7. Budapest
3. évfolyam
1. helyezés: Sarkadi Máté 3.c
4. évfolyam
3. helyezés: Hajkó Bálint 4.b
5. évfolyam
3. helyezés: Novotni Viktor Márton 5.c
6. évfolyam
4. helyezés: Bobák Fanni 6.b
4. helyezés: Hajkó Balázs 6.b
4. helyezés: Pataki Lajos 6.b
7. évfolyam
4. helyezés: Szabó Zita 7.z
"Reading in English" angol olvasási verseny megyei döntője
5. helyezés: Oláh Zsuzsa 5.c
Curie Országos Kémia Emlékverseny Országos Döntő
Szolnok
2012. május 12.
7. évfolyam
9. helyezés: Linzenbold Anna 7.b
8. évfolyam
10. helyezés: Hinnah Barbara 8.c
Bolyai János Megyei Matematika Verseny
Bolyai János Általános Iskola, Debrecen
2012. május 11.
5. évfolyam
1. helyezés: Bedő Gábor Áron 5.z
7. évfolyam
4. helyezés: Füredi Szilárd 7.b
Alapműveleti Matematika Verseny Országos Döntő
2012. május 11.
4. évfolyam
3. helyezés: Hajkó Bálint 4.c
6. évfolyam
1. helyezés: Szakács Ákos 6.b
4. helyezés: Hajkó Balázs 6.b
Országos Angol Nyelvi Tanulmányi Verseny megyei döntő
Református Általános Iskolák Országos Atlétikai Bajnoksága
Mezőtúr
2012. május 11.
II.korcsoport
Diákújságíró Egyesület
"Az év diákrádiósa" pályázat
2. helyezés: Kiss Dániel 7.z
MAZSI MATEK feladatmegoldó páros verseny a Tiszántúli Református Egyházkerület általános iskolái számára
Hajdúböszörmény, Baltazár Dezső Református Általános Iskola
2012. május 8.
1. helyezés: Nagy Bence 2.d - Pallás Tamás 2.d
5. helyezés: Héty Emese 2.c - Héty Hajnalka 2.c
"VARÁZSOLVAS" megyei szépolvasó verseny
Szabó Kálmán Utcai Óvoda és Általános Iskola
Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Tagintézménye
3. évfolyam
3. helyezés: Németh Dorottya 3.z
"PC-KISMESTER" Informatikai Verseny Országos Döntő
Miskolc
7. helyezés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Rédai Attila 7.c, Szabó Bence 7.c, Szilágyi Balázs 7.c
Labdarúgó Diákolimpia országos elődöntő
7-8. évfolyam - IV. korcsoport
3. helyezés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Bereczki Bence 8.b, Szilágyi Gábor 8.b, Áncsán Levente 8.b, Csendom Bálint 8.b,
Tóth Levente 8.b, Szilágyi Richárd 8.z, Kaszoni Péter 8.z, Szabó Bence 8.a,
Deczki Dániel 7.a, Adorján Brendon 7.a, Gálfi Donát 8.z, Deczki Máté 5.c, Kiss Levente 6.z,
Fényi Gábor 8.c, Haraszti Patrik 6.a, Tarcsi Dániel 7.a
Kosárlabda Diákolimpia Városi Bajnokság
III. korcsoport
1. helyezés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Szabó Zita 2.c, Dusa Ramóna 4.c, Kiss Bianka 4.z, Kiss Blanka 4.z, Vas Rebeka 4.z,
Kerti Nóra 4.z, Jónás Rebeka 4.z, Lakatos Evelin 4.z, Szabó Gréta 5.c,
Héjas Dorina 5.c, Brumán Vivien 5.c, László Fanni 5.c, Szilágyi Anna 5.c, Major Panna 5.c
AEROBIK Diákolimpia Országos Döntő
Pécs
2012. április 28.
Challenge Aerobik
Csoport
1. helyezés: Grecskó Mercédesz, Kondor Debóra, Máté Vivien, Ormós Leona, Szűcs Viktória
Basic Aerobik
Egyéni
1. helyezés: Szatmári Anna
Trió
1. helyezés: Szatmári Anna, Illés Tamara, Szőke Kincső
Sport Aerobik
Egyéni
1. helyezés: Ökrös Janka
2. helyezés: Magyar Anna
Csoport
1. helyezés: Ökrös Janka, Magyar Anna, Boldizsár Dóra, Csepreghy Krisztina
Református Iskolák X. Országos Magyar Versenye
Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola
2012. április 27.
Szövegértés, nyelvtan, helyesírás komplex írásbeli verseny
4. évfolyam
2. helyezés: Kálmánchelyi Dóra 4.b
Versmondás
6. évfolyam
3. helyezés: Batta Tamás Barnabás 6.b
7. évfolyam
2. helyezés: Krizsán Virág 7.b
"Ne szóljon igéd hiába" Országos Református Bibliai Történetmondó Verseny
Gyula (Magvető Általános Iskola és Hajnalcsillag Óvoda Közös Igazgatású Gyulai Református Közoktatási Intézmény)
2012. április 20.
Bibliai történetmondás
Kovács Marietta 3.d I. helyezés
Kiss Eszter 6.z III. helyezés
Imre Boglárka 7.b V. helyezés
Kerek Emese 8.z VI. helyezés
Illusztrációs- és rajzpályázat
Rátonyi Ráhel Sára 8.a III. helyezés
Alapműveleti Matematika Verseny Megyei Döntő
4. évfolyam
1. helyezés: Hajkó Bálint 4.c
6. évfolyam
1. helyezés: Szakács Ákos 6.b
2. helyezés: Hajkó Balázs 6.b
Tanulóink bejutottak az országos döntőbe!
"Debrecen múltja, jelene" Városi Tanulmányi Verseny
Bólyai János Általános Iskola
3. helyezés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Helmeczi Gréta 7.b, Marin Soma 8.a, Szabó Bence 8.a
Református Iskolák Országos Úszóbajnoksága
2012.április 13-14.
Jánossy Fanni I. korcsoport 25m gyorsúszás
Rádai Máté I. korcsoport 25m hátúszás
Szolnoki Alexandra III.korcsoport 50m hátúszás
Jánossy Fanni I. korcsoport 25m hátúszás
Az úszóválogatott tagjai:
Ulics Szilvia, Atyi Ádám, Kecskés Fanni, Barcza Benjámin
Hunyadi Városi Mesemondó Verseny
Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny megyei döntője
Derecske, 2012. április 13.
6. évfolyam:
5. helyezés: Pataki Lajos 6.b
Városi Matematika Verseny
Kinizsi Pál Általános Iskola
2012. április 4.
Egyéni
2. évfolyam
2. helyezés: Nagy Bence
Csapat
2. helyezés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Nagy Bence, Vincze Nikolett, Héty Hajnalka
Király Nikolett, Szőke Csenge, Major Sámuel
Hajkó Bálint, Kálmánchelyi Dóra, Zemlényi Regina
" Velünk az Isten" Országos Bibliaismereti Verseny
Kecskemét, 2012. március 30-31.
2. helyezés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Kálmánchelyi Bence, Oláh Alexandr Márk, Rákó Eszter, Rákó Fanni és Szegedi Zsófia,
valamennyien 2.b osztályos tanulók
Curie Országos Kémia Emlékverseny Megyei Döntő
7. évfolyam
1. helyezés: Linzenbold Anna 7.b
2. helyezés: Imre Boglárka 7.b, Petruska Fatima 7.b
3. helyezés: Nagy Dávid 7.b
8. évfolyam
1. helyezés: Hinnah Barbara 8.c
Tanulóink bejutottak az országos döntőbe!
Az Országos Angol Nyelvi Tanulmányi Verseny megyei döntőjébe jutottak:
Szűcs Bianka 7.b,
Nagy Dávid 7.b
Komplex Junior nyelvvizsga
Nagy Dávid 7.b
Mind az írásbeli, mind a szóbeli részben 100%-os teljesítményt nyújtott!
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA
Mezeifutó Városi Bajnokság
I. korcsoport
3. helyezés: Szabó Zita 2.c
3. helyezés: Oláh Máté 2.b
II. korcsoport
2. helyezés: Fehér Viktor 4.c
3. helyezés: Bökönyi Adrián 3.b
IV. korcsoport
1. helyezés: Helmeczi Gréta 7.b Megyei 2. helyezés!
3. helyezés: Szabó Marcell 8.z
Református Általános Iskolák Országos Angol Nyelvi Versenye
Ceglédi Református Általános Iskola
2012. március 26.
5. évfolyam:
1. helyezés: Parti Bence 5.b
2. helyezés: Csukás Ádám 5.b
6. évfolyam:
1. helyezés: Balogh Anett 6.b
2. helyezés: Pataki Lajos 6.b
7. évfolyam:
1. helyezés: Nagy Dávid 7.b
8. évfolyam:
3. helyezés: Hinnah Barbara
Béres Ferenc Népdal- és Zsoltáréneklő Verseny
Budapest, Julianna Református Általános Iskola
2012. március 23.
2. helyezés
Harcsa Regina 3.z arany minősítés
3. helyezés
Szepesi Emese 5.z arany minősítés
Irodalmi vetélkedő a Költészet Világnapja alkalmából
Debrecen, Árpád Vezér Általános Iskola
2012. március 11.
5-6. évfolyam
1. helyezés: Szöllősi Petra 5.c, Elek Petra 6.z
7-8. évfolyam
1. helyezés: Petruska Fatima 7.b, Bereczki Bence 8.b
Zrínyi Ilona/Gordiusz Matematikaverseny Megyei Döntő
2012. március 10.
Egyéni
4. évfolyam
2. helyezés: Gajdos Balázs 4.z
Tanulónk bejutott az országos döntőbe!
6. helyezés: Hajkó Bálint 4.c
5. évfolyam
3. helyezés: Bedő Gábor Áron 5.z
Csapat
4. évfolyam
1. helyezés: Gajdos Balázs, Hajkó Bálint, Kálmánchelyi Dóra
5. évfolyam
2. helyezés: Bedő Gábor Áron, Békési Rebeka, Csukás Ádám
VI. Országos Multimédiás Bibliaismereti Verseny, Szentes
Kiss Bálint Református Általános Iskola
2012. március 9.
3-4. évfolyam
2. helyezés: Gajdos Balázs, Péter-Szarka Benedek
5-6. évfolyam
2. helyezés: Bobák Fanni, Vastag Emese
7-8. évfolyam
2. helyezés: Hinnah Barbara, Ozsváth Eszter
A "Madarak és fák napja" Országos Verseny területi (megyei) fordulója
Csapat
3. helyezett: Nagy Márton 7.b, Nagy Dávid 7.b, Szabó Bence József 7.b
4. helyezett: Kovács Milán 6.z, Nagy Csenge 6.z, Orbán Leila 6.z
Megyei Úszó Diákolimpia
2012. február 16.
I. korcsoport
50 méteres leány gyorsúszás
2. helyezés: Jánossy Fanni
II. korcsoport
50 méteres fiú gyorsúszás
2. helyezés: Rádai Máté
III. korcsoport
100 méteres leány gyorsúszás
1. helyezés: Ulics Szilvia
100 méteres leány hátúszás
2. helyezés: Ulics Szilvia
3. helyezés: Szolnoki Alexandra
100 méteres leány mellúszás
2. helyezés:Kecskés Fanni
4X50 méteres leány gyorsváltó
3. helyezés: Balla Barbara, Bobák Fanni
Kecskés Fanni, Ulics Szilvia
Biológia és kémia szaktárgyi verseny
Tóth Árpád Gimnázium
2012. február 5.
8. évfolyam
Biológia
2. helyezés: Hinnah Barbara 8.c
Kémia
2. helyezés: Hinnah Barbara 8.c
Kiváló növendékünk mentesül a szóbeli felvételi vizsga alól az adott tantárgyból (a vizsgán meg kell jelennie!), és egyben maximális pontot kap.
A Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny iskolai fordulójából bejutott a megyei fordulóba:
7. évfolyam
Oláh Judit 7.z
Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny megyei forduló
1. helyezés: Szécsi András 7.b
Csorba György Természettudományi Feladatmegoldó Verseny - Döntő
Miskolc - Lévai József Református Gimnázium
2012. január 30.Fizika:
4. helyezés: Csendom Bálint 8.b
Teremlabdarúgó Országos Bajnokság Megyei Döntő
Derecske
2011. december 17.
1. helyezés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Adorján Brendon 7.a, Bereczky Bence 8.b, Deczki Dániel 7.a,
Hajkó Balázs 6.b, Kaszoni Péter 8.z, Szabó Bence 8.a,
Szilágyi Gábor 8.b, Szilágyi Richard 8.z, Tóth Levente 8.b
Olvassunk együtt, könyvbarátok! - vetélkedő
Református Kollégium Nagykönyvtára
2. helyezés: Andorkó Katalin 7.b, Krizsán Virág 7.b, Petruska Fatima 7.b
4. helyezés: Nagy Csenge 6.z, Orbán Leila 6.z, Szabó Zsófia 6.z
Úszás Diákolimpia Városi Döntő
Debrecen
1. helyezés
Ulics Szilvia "B" kategória 100 m gyorsúszás
100 m hátúszás
Atyi Ádám "A" kategória 100 m hátúszás
4X50 m gyorsváltó "B" kategória IV. korcsoport
Balla Barbara, Bobák Fanni, Ulics Szilvia, Kecskés Fanni
2. helyezés
Rádai Máté I. korcsoport 50 m hátúszás
Jánossy Fanni I. korcsoport 50 m gyorsúszás
Kecskés Fanni "B" kategória 100 m mellúszás
Szolnoki Alexandra "A" kategória 100 m hátúszás
3. helyezés
Atyi Ádám "A" kategória 100 m mellúszás
Bobák Fanni "B" kategória 50 m mellúszás
Barcza Benjámin "B" kategória 100 m gyorsúszás
Játék és Gondolkodás Természettudományi Csapatverseny
2011.december 13.
6. évfolyam:
1. helyezés: Vastag Emese, Bobák Fanni, Ráday Zsófia 6.b
2. helyezés: Helmeczi Dóra, Ulics Szilvia, Nagy Johanna Lili 6.b
3. helyezés: Szakács Ákos, Hajkó Balázs, Hinnah Richard 6.b
8. évfolyam:
1. helyezés: Tóth-Szolnoki Anna, Papp Gréta, Nagy Fanni 8.b
2. helyezés: Szabó Réka, Kecskés Fanni 8.b, Hinnah Barbara 8.c
3. helyezés: Áncsán Levente, Csendom Bálint, Erdei Benjámin 8.b
eredménye
2011. november 22.1. helyezés: Petruska Fatima 7.b ( ingyenes Komplex Junior vizsgalehetőséget nyert)
2. helyezés: Nagy Dávid 7.b ( 50 %-os kedvezményű vizsgalehetőséget nyert)
Az Angol Műhely Kulturális Egyesület által szervezett 'Reading in English' városi több fordulós olvasási verseny
1. helyezés: Pataki Lajos 6.b
6. helyezés: Tácsik Lívia 6.b
Fazekas Mihály Általános Iskola által szervezett megyei angol nyelvi rejtvényfejtő verseny
3. helyezés: Petruska Fatima 7.b, Szűcs Bianka 7.b
Bolyai Matematika Csapatverseny Országos Döntő
2011. november 25. Budapest
4. évfolyam
4. helyzés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
Hajkó Bálint 4.c, Gajdos Balázs 4.z,
Kálmánchelyi Dóra 4.b, Zemlényi Regina 4.b
Országos Református Zsoltáréneklő Verseny
Budapest, Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda
2011. november 18.
I. korcsoport
Arany minősítés és 3. helyezés: Harcsa Regina 2.z
II. korcsoport
Arany minősítés: Tordai Rebeka 3.z
III. korcsoport
Arany minősítés: Gajdos Balázs 4.z
IV. korcsoport
Ezüst minősítés: Bacsó Vivienn 5.z
V. korcsoport
Arany minősítés és 1. helyezés: Nagy Benedek Soma 6.z
VI. korcsoport
Ezüst minősítés:Sas Nelli Eszter 7.z
VII. korcsoport
Arany minősítés és 3. helyezés: Pallás Szimonetta 8.z
Ki tud több zsoltárt? kategória
1. helyezés: Nagy Benedek Soma 6.z
Református Iskolák Országos Mesemondó, Meseíró, Kézműves és Szépíró Találkozója
Tiszakécskei Református Általános Iskola
2011. november 11.
Mesemondó verseny
1. évfolyam
Ezüst minősítés: Tímár Lilianna 1.c
2. évfolyam
Ezüst minősítés: Varga Marcell 2.e
4. évfolyam
Ezüst minősítés: Honti Borbála 5.c
6. évfolyam
Ezüst minősítés: Ormós Zsaklin 6.b
Meseíró verseny
3. évfolyam
Ezüst minősítés: Konyári Eszter 3.b, Veress Anna 3.b
5. évfolyam
Ezüst minősítés: Szilágyi Anna 5.c
6. évfolyam
Ezüst minősítés: Gacsályi Zsófia 6.z
7. évfolyam
Szépíró verseny
4. évfolyam
Bronz minősítés: Szigeti Bíborka Lili 4.a
5. évfolyam
Ezüst minősítés: Papp Angelika Lilla 5.c
6. évfolyam
Arany minősítés: Bökönyi Klaudia 6.b
Bronz minősítés: Bányai Angéla 3.a, Farkas Fruzsina 3.a, Laboda Balázs 3.a
Ezüst minősítés: Barnóth Gábor 5.b, Milánik Balázs 5.b, Nemes Zsigmond 5.b
Az Árpád Vezér Általános Iskola megyei angol nyelvi versenye
Bolyai Matematika Csapatverseny megyei forduló
2011. október 27. Hajdúböszörmény
3. évfolyam
2. helyzés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
Császár Orsolya 3.b, Galambos Árpád 3.a,
Sántha Johanna 3.z, Szőke Csenge 3.z
4. évfolyam
1. helyzés: DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája
Hajkó Bálint 4.c, Gajdos Balázs 4.z,
Kálmánchelyi Dóra 4.b, Zemlényi Regina 4.b
Megyei komplex természettudományi csapatverseny
Lilla Téri Általános Iskola
2011. október 21.
2. helyzés: Szabó Réka 8.b, Petruska Fatima 7.b, Hinnah Barbara 8.c
5. helyzés: Imre Boglárka 7.b, Krizsán Virág 7.b, Fejér Fanni 8.c
Megyei matematika verseny
Lilla Téri Általános Iskola
2011. október 21.
5. évfolyam
2. helyzés: Csukás Ádám 5.b
6. évfolyam
1. helyzés: Szakács Ákos 6.b
7. évfolyam
1. helyzés: Füredi Szilárd 7.b
Egyházi énekverseny
2011. szeptember 22. Szentes
I. korcsoport
1. helyezés: Tordai Rebeka 3.z
3. helyezés: Gajdos Balázs 4.z
II. korcsoport
3. helyezés: Molnárfi Melinda 6.z
3. helyezés: Sas Nelli Eszter 7.z
Különdíj: Bacsó Vivien 5.z
TANULMÁNYI ÉS SPORTVERSENYEK EREDMÉNYEI
A 2010/2011. TANÉVBEN
HERMAN OTTÓ Országos Természetismereti Tesztverseny
2011. június 5. Budapest
3. évfolyam
1. helyezés: Hajkó Bálint
4. évfolyam
3. helyezés: Bedő Gábor Áron
5. évfolyam
3. helyezés: Nagy Benedek Soma
6. évfolyam
2. helyezés: Tácsik Anna
3. helyezés: Oláh Judit
3. helyezés: Zemlényi Levente
7. évfolyam
1. helyezés: Hinnah Barbara
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny országos döntő
2011. május 28. Budapest
6. évfolyam
9. helyezés: Tácsik Anna 6.b
Bókay Árpád Biológia Verseny Országos Döntője
8. helyezés: Imre Boglárka 6.b
Krizsán Virág 6.b
Labdarúgó Diákolimpia IV. korcsoportos országos elődöntő
Major Péter – 8.b, Bródi Máté, Nagy Benjámin – 8.a
Curie Országos Kémia Emlékverseny Országos Döntő
Szolnok
7. évfolyam
8. helyezés: Hinnah Barbara 7.c
Alapműveleti Matematika Verseny Országos Döntő
2011. május 14.
5. évfolyam
3. helyezés: Szakács Ákos 5.b
5. helyezés: Hajkó Balázs 5.b
MAZSI MATEK feladatmegoldó páros verseny a Tiszántúli Református Egyházkerület általános iskolái számára
Hajdúböszörmény, Baltazár Dezső Református Általános Iskola
2011. május 6.
1. helyezés: Laboda Balázs - Király Nikolett
2. helyezés: Sánta Johanna - Szőke Csenge
6. helyezés: Császár Orsolya - Kovács Alexandra
A Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa Döntője
3. évfolyam
2. helyezés: Hajkó Bálint 2.b
Alapműveleti Matematika Verseny Megyei Döntő
5. évfolyam
1. helyezés: Szakács Ákos 5.b
2. helyezés: Hajkó Balázs 5.b
Zrínyi Ilona/Gordiusz Matematikaverseny Országos Döntö
3. évfolyam
Csapat
1. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Gajdos Balázs, Hajkó Bálint, Kálmánchelyi Dóra
Egyéni
22. helyezés: Hajkó Bálint
Református Iskolák Országos Úszóbajnoksága
2011.április 15-16.
50m pillangó
50m gyorsúszás
Atyi Ádám III.korcsoport 50m hátúszás
50m pillangó
4x50m vegyesváltó IV.korcsoport
Atyi Ádám,
Az országos verseny legeredményesebb úszója a III-IV.korcsoportban iskolánk tanulója,
Az úszóválogatott tagjai:
Sánta Johanna, Szalóki Laura, Kovács Ágnes
Ulics Szilvia, Duró Bence, Balla Dorottya, Atyi Ádám, Éles Zsolt, Barcza Benjámin, Bulyáki Péter
2011. április 15. "Ne szóljon igéd hiába" Országos Református Bibliai Történetmondó Verseny
Gyula (Magvető Általános Iskola és Hajnalcsillag Óvoda Közös Igazgatású Gyulai Református Közoktatási Intézmény)
Bibliai történetmondás
Wehbe Ádám 1/a II. helyezés
Fecske Benjámin 3/z III. helyezés
Nagy Noémi 4/a II. helyezés
Imre Boglárka 6/b III. helyezés
Kerek Emese 7/z III. helyezés
Illusztrációs- és rajzpályázat
Farkas Renáta 6/a III. helyezés
Rátonyi Ráhel Sára 7/a III. helyezés
Városi szavalóverseny Debrecen városi rangra emelkedésének 650. évfordulója alkalmából
2011. április 11
3-4. évfolyam
1. helyezés: Kövesdi Róbert 3.c
1. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Nagy Lilla 8.b, Szirák Anna 8.b, Szabó Hanna 8.b, Tamus Elvira 8. b
Úszás Diákolimpia Országos Döntő
2011. április 2.
III.korcsoport
III.korcsoport
100 m hátúszás
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny megyei döntő
6. évfolyam
1. helyezés: Tácsik Anna 6.b
Tanulónk bejutott az országos döntőbe!
AEROBIK Diákolimpia Országos Döntő
Komló
Sportaerobik UP3 trió
1. helyezés: Árendás Dorka, Molnár Tamara, Szatmári Anna
Sportaerobik UP2 trió
2. helyezés: Boldizsár Dóra, Bökönyi Klaudia, Csepreghy Krisztina
Sportaerobik UP2 csapat
1. helyezés: Boldizsár Dóra, Bökönyi Klaudia, Csepreghy Krisztina
Ökrös Janka, Magyar Anna
Sportaerobik junior leány egyéni
6. helyezés: Nagy Barbara
Református Általános Iskolák Országos Angol Nyelvi Versenye
Ceglédi Református Általános Iskola
2011. március 28.
5. évfolyam:
1. helyezés: Pataki Lajos
3. helyezés: Szakács Ákos
6. évfolyam:
1. helyezés: Nagy Bálint
3. helyezés: Fecske Blanka
7. évfolyam:
2. helyezés: Hinnah Barbara
8. évfolyam:
2. helyezés: Kőszegi Boglárka
Városi Matematika Verseny
Kinizsi Pál Általános Iskola
2011. március 24.
3. évfolyam
Egyéni
3. helyezés: Hajkó Bálint
Csapat
1. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Bán-Földvári Loránd, Czapp Sebestyén, Szőke Csenge
Gajdos Balázs, Hajkó Bálint, Kálmánchelyi Dóra
Békési Rebeka, Csukás Ádám, Farkas Richárd
Béres Ferenc Népdal- és Zsoltáréneklő Verseny
Budapest, Julianna Református Általános Iskola
2011. március 11.
2. helyezés
Harcsa Regina 2.z
3. helyezés
Bacsó Vivien 4.z
Különdíj
Molnárfi Melinda 5.z
Arany minősítés
Gajdos Balázs 3.z
Kaszoni Péter 7.z
Ezüst minősítés
Sas Nelli 6.z
V. Országos Multimédiás Bibliaismereti Verseny, Szentes
Kiss Bálint Református Általános Iskola
2011. március 11.
3-4. évfolyam
1. helyezés: Bedő Gábor Áron 4.z, Balogh Viktória 4.z
5-6. évfolyam
1. helyezés: Fecske Blanka 6.b, Imre Boglárka 6.b
7-8. évfolyam
1. helyezés: Kőszegi Boglárka 8.b, Szirák Anna 8.b
Zrínyi Ilona/Gordiusz Matematikaverseny Megyei Döntő
2011. március 10.
3. évfolyam
Egyéni
1. helyezés: Hajkó Bálint
Tanulónk bejutott az országos döntőbe!
Csapat
1. helyezés: Gajdos Balázs, Hajkó Bálint, Kálmánchelyi Dóra
4. évfolyam
Csapat
3. helyezés: Békési Rebeka, Csukás Ádám, Farkas Richárd
5. évfolyam
Csapat
3. helyezés: Hajkó Balázs, Hinnah Richard, Szakács Ákos
AEROBIK Diákolimpia Területi Döntő, Békéscsaba
2011. március 5.
Egyéni
1. helyezés: Nagy Barbara
Trió
Utánpótlás II. kcs.
1. helyezés: Boldizsár Dóra , Bökönyi Klaudia , Csepreghy Krisztina
Trió
Utánpótlás III. kcs.
1. helyezés: Árendás Dorka, Molnár Tamara, Szatmári Anna
Csapat
1. helyezés: Boldizsár Dóra , Bökönyi Klaudia , Csepreghy Krisztina
Ökrös Janka, Magyar Anna
"Csodát virágzik a jelen" Református Iskolák Országos Versenye
Nyíregyháza, Jókai Mór Református Általános Iskola
2011. március 4.
Próza
II. korcsoport:
3. helyezés: Oláh Marcell
Rajz
I. korcsoport:
3. helyezés: Tóth Sebestyén
II. korcsoport:
1. helyezés: Borics Péter
III. korcsoport:
1. helyezés: Kasza Veronika
Anyanyelvi vetélkedő
3. évfolyam:
1. helyezés : Gajdos Balázs
5. évfolyam:
3. helyezés: Balogh Anett
6. évfolyam:
3. helyezés: Nagy Bálint
7. évfolyam:
1. helyezés: Hahn Viktória
8. évfolyam:
1. helyezés: Tamus Elvira
Megyei Úszó Diákolimpia
2011. február 15.
II. korcsoport
50 méteres leány hátúszás
3.helyezés: Szolnoki Alexandra
III. korcsoport
100 méteres fiú mellúszás
1. helyezés: Atyi Ádám
100 méteres fiú pillangóúszás
1. helyezés: Atyi Ádám
100 méteres leány hátúszás
1. helyezés: Ulics Szilvia
2. helyezés: Balla Barbara
4X50 méteres leány gyorsváltó
2. helyezés: Balla Barbara, Bobák Fanni
kovács Ágnes, Ulics Szilvia
IV. korcsoport
100 méteres fiú hátúszás
1. helyezés: Bulyáki Péter
100 méteres fiú pillangóúszás
2. helyezés: Bulyáki Péter
Biológia és kémia szaktárgyi verseny
Tóth Árpád Gimnázium
2011. február 5.
8. évfolyam
Biológia
2. helyezés: Tamus Elvira Viktória 8.b
3. helyezés: Bulyáki Péter 8.b, Cservid Bettina 8.b
Kémia
3. helyezés: Cservid Bettina 8.b
Ezek a diákok mentesülnek a szóbeli felvételi vizsga alól az adott tantárgyból (a vizsgán meg kell jelenniük!), és egyben maximális pontot kapnak belőle.
Csorba György Természettudományi Feladatmegoldó Verseny - Döntő
Miskolc - Lévai József Református Gimnázium
2011. január 28.
Kémia
4. helyezés: Balla Dorottya 8.b
6. helyezés: Cservid Bettina 8.b
Biológia
6. helyezés: Tamus Elvira 8.b
Sportmászó Diákolimpiai Országos Döntő
Kiskunfélegyháza
Lányok
2. korcsoport
4. helyezés: Nagy Márta 2.d
5. helyezés: Kalmár Eszter 3.b
Fiúk
1. korcsoport
4. helyezés: Hódosi Máté 2.z
5. helyezés: Lipők Lambert 2.d
Játék és gondolkodás - komplex természettudományi csapatverseny
Szent József Gimnázium
2010. december 1.
6-7. évfolyam:
1. helyezés: Fecske Blanka 6.b, Krizsán Virág 6.b, Petruska Fatima 6.b, Oláh Judit 6.z
2. helyezés: Nagy Fanni 7.b, Szabó Réka 7.b, Tóth- Szolnoki Anna 7.b
3. helyezés: Nagy Attila 7.c, Atyi Ádám 7.c, Vida Márton 7.c.
8. évfolyam:
1. helyezés: Cservid Bettina 8.b, Éles Zsolt 8.a, Kovács Bálint 8.a
2. helyezés: Bulyáki Péter 8.b, Balla Dorottya 8.b, Szegedi Bence 8.b
3. helyezés: Korcsmáros Eszter 8.b, Tamus Elvira 8.b, Major Péter 8.b.
Városi Úszó Diákolimpia
I. korcsoport
50 méteres fiú hátúszás
3. helyezés: Rádai Máté
50 méteres leány hátúszás
6. helyezés: Delbrassinne Emma
II. korcsoport
50 méteres leány hátúszás
1. helyezés: Szolnoki Alexandra
4X50 méteres leány gyorsváltó
4. helyezés: Szolnoki Alexandra, Szalóki Laura
Kovács Ágnes, Máthé Vivien
III. korcsoport
100 méteres leány hátúszás
1. helyezés: Ulics Szilvia
2. helyezés: Balla Barbara
50 méteres leány mellúszás
2. helyezés: Bobák Fanni
6. helyezés: Andorkó Kata
50 méteres fiú mellúszás
2. helyezés: Duró Bence
100 méteres leány gyorsúszás
2. helyezés: Ulics Szilvia
3. helyezés: Balla Barbara
4X50 méteres leány gyorsváltó
2. helyezés: Balla Barbara, Bobák Fanni
Kovács Ágnes, Ulics Szilvia
100 méteres fiú gyorsúszás
4. helyezés: Duró Bence
Városi angol olvasási verseny - 'Reading in English'
2010. december
5. évfolyam
2. helyzés: Csepreghy Krisztina 5.b
2. helyzés: Hajkó Balázs 5.b
3. helyzés: Hinnah Richard 5.b
Megyei karácsonyi angol nyelvi akadályverseny
Karácsony Sándor Általános Iskola
3. helyezés: Ötvös Bella 6.c, Vezendi Vanessza 6.c, Zsíros Liza 5.z
Megyei idegen nyelvi keresztrejtvényfejtő csapatverseny
Fazekas Mihály Általános Iskola
6. évfolyam
3. helyezés: Fecske Blanka 6.b, Petruska Fatima 6.b
Országos Református Dicséreténeklő és Szavalóverseny
Kunhegyesi Református Általános Iskola
2010. november 26.
Szavalóverseny
2. évfolyam
2. helyezés: Bellon Bíborka 2.c
Dicséreténeklő verseny
7. évfolyam
1. helyezés: Kaszoni Péter 7.z
Megyei humán csapatverseny
Lilla Téri Általános Iskola
2010. november 19.
1. helyzés: Keczeli Zsanett 8.b, Kőszegi Boglárka 8.b, Szabó Hanna 8.b, Szirák Anna 8.b
Megyei komplex természettudományi csapatverseny
Lilla Téri Általános Iskola
2010. november 19.
2. helyzés: Balla Dorottya 8.b, Bulyáki Péter 8.b, Tóth-Szolnoki Anna 7.b
3. helyzés: Korcsmáros Eszter 8.b, Tamus Elvira 8.b, Szabó Réka 7.b
Megyei matematika verseny
Lilla Téri Általános Iskola
2010. november 19.
5. évfolyam
1. helyzés: Szakács Ákos 5.b
7. évfolyam
3. helyzés: Hinnah Barbara 7.c
8. évfolyam
3. helyzés: Takács Dorottya 8.b
Országos Református Zsoltáréneklő Verseny
Budapest, Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda
2010. november 19.
I. korcsoport
Arany minősítés és 1. helyezés: Tordai Rebeka 2.z
II. korcsoport
Ezüst minősítés: Vas Rebeka 3.z
III. korcsoport
Ezüst minősítés: Bacsó Vivienn 4.z
IV. korcsoport
Különdíj zsoltárválsztásért: Nagy Benedek Soma 5.z
V. korcsoport
Ezüst minősítés: Sas Nelli Eszter 6.z
VI. korcsoport
Arany minősítés és 2. helyezés: Kaszoni Péter 7.z
VII. korcsoport
Arany minősítés: Boros Boglárka 8.z
Ki tud több zsoltárt? kategória
1. helyezés: Nagy Benedek Soma 5.z (107 ismert zsoltárral!)
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának Regionális Tehetségkutató Angol Nyelvi Versenye
2010. november 18.
1. helyezés: Popovics Patrik 8.b
2. helyezés: Szegedi Bence 8.b
3. helyezés: Kőszegi Boglárka 8.b
4. helyezés: Tamus Elvira 8.b
5. helyezés: Szabó Hanna 8.b
Református Iskolák Országos Mesemondó, Meseíró, Kézműves és Szépíró Találkozója
Tiszakécskei Református Általános Iskola
2010. november 12.
Mesemondó verseny
1. évfolyam
Ezüst minősítés: Zsupos Tibor Brúnó 1.c
2. évfolyam
Bronz minősítés: Sarkadi Máté 2.c
6. évfolyam
Bronz minősítés + különdíj: Krizsán Virág 6.b
Meseíró verseny
4. évfolyam
Ezüst minősítés: Kovács Noémi Lili 4.z
5. évfolyam
Bronz minősítés: Elekes Petra 5.b, Zsíros Liza 5.b
6. évfolyam
Ezüst minősítés: Krizsán Virág 6.b, Petruska Fatima 6.b
Szépíró verseny
2. évfolyam
Arany minősítés: Molnár Tamara 2.c
4. évfolyam
Arany minősítés: Illés Tamara 4.z
6. évfolyam
Arany minősítés: Helmeczi Gréta 6.b
Református Iskolák XIV. Országos Tanulmányi Versenye
Debrecen, 2010. október 29.
Matematika vetélkedő
2. évfolyam
1. helyezés: Sánta Johanna 2.z
Szőke Csenge 2.z
Komplex tanulmányi verseny
3-4. évfolyam
1. helyezés: Balogh Viktória 4.z
Berki Lóránt 3.b
Nagy Noémi 4.a
Bibliaismereti vetélkedő
3-4. évfolyam
2. helyezés: Csukás Ádám 4.b
Szöllősi Petra 4.d
Angol nyelv
7-8. évfolyam
2. helyezés: Kőszegi Boglárka 8.b
Tamus Elvira 8.b
Könyv-és könyvtárhasználati műveltségi vetélkedő
5-6. évfolyam
1. helyezés: Nagy Márton 6.b
Szécsi András 6.b
Műveltségi vetélkedő
7-8. évfolyam
2. helyezés: Kasza Verinika 8.a
Kovács Bálint 8.a
Informatika vetélkedő
8. évfolyam
1. helyezés: Szegedi Bence 8.b
Természettudományi vetélkedő
8. évfolyam
1.helyezés: Éles Zsolt 8.a
3. helyezés: Balla Dorottya 8.b
Rajz
3-4. évfolyam
2.helyezés: Nagy Sebestyén 4.z
5-6. évfolyam
1.helyezés: Borics Péter 6.b
Műfalmászó verseny
Lányok
3-4. évfolyam
1.helyezés: Szabó Gréta 4.c
2. helyezés: Balogh Noémi 4.b
5-6. évfolyam
1.helyezés: Nagy Lili 5.b
7-8. évfolyam
1.helyezés: Kiss Rebeka 7.a
3. helyezés: Posta Fanni 7.b
Fiúk
3-4. évfolyam
2.helyezés: Soós Vilmos 2.a
3. helyezés: Lipők Lambert 2.d
5-6. évfolyam
1.helyezés: Szabó Bence József 6.b
2.helyezés: Kondor Marcell
7-8. évfolyam
1.helyezés: Vida Márton 7.c
3. helyezés: Barcza Benjámin 7.a
Városi prózamondó verseny
Bocskai István Általános Iskola
2. helyezés: Nagy Sebestyén 4.z
TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI
A 2009/2010. TANÉVBEN
Labdarúgó Diákolimpia országos döntő (20 csapat részvételével)
Pécs, 2010. június 16-18.
5-6. évfolyam - III. korcsoport
4. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Bereczki Bence 6.b, Szilágyi Gábor 6.b,
Áncsán Levente 6.b, Csendom Bálint 6.b, Dukát Péter 6.b,
Tóth Levente 6.b, Szilágyi Richárd 6.z, Kaszoni Péter 6.z,
Szabó Bence 6.a, Deczki Dániel 5.z, Adorján Brendon 5.a
HERMAN OTTÓ Országos Természetismereti Tesztverseny
2. helyezés: Hinnah Barbara 6.c
3. helyezés: Oláh Judit 5.z, Petruska Fatima 5.b,
Kardos Anna 6.b, Fejér Fanni 6.c
Az év madara megyei verseny döntő
1. helyezés: Nagy Csaba 8.b
3. helyezés: Nagy Dávid 5.b
"Madarak és fák napja" Országos Verseny döntő
5. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Nagy Csaba 8.b, Orha Tímea 8.b, Nagy Dávid 5.b
Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny országos döntő:
2010. május 14-15. Balatonalmádi
8. évfolyam
14. helyezés: Nagy Kristóf Pál 8.z
Curie Országos Kémia Emlékverseny országos döntő
Szolnok
7. évfolyam
13. helyezés: Balla Dorottya 7.b
Reading in English egyéni többfordulós városi olvasási verseny
1. helyezés: Nagy Dávid 5.b és Linzenbold Anna 5.b
2. helyezés: Tácsik Anna 5.b
3. helyezés: Katona Ágnes 5.b és Tamus Elvira 7.b
A DKV Zrt. és az Inter Tan-Ker közös rajzpályázata
3. helyezés: Borics Péter 5.b
Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia levelezős tanulmányi verseny országos döntő
Olvasás-szövegértés
2. helyezés: Berki Lóránt 2.b
Kosárlabda Diákolimpia városi döntő
IV. korcsoport
Lányok
3. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai:
Kecskeméti Emese, Szabó Réka, Kecskeméti Elizabeth, Bertalan Szandra,Kőszegi Boglárka, Horváth Ivett, Batbaatar Narmandakh, Szilágyi Zsófia, Sükei Zsuzsanna, Szegedi Barbara, Nikovics Vera, Kőszegi Bettina
Atlétika Diákolimpia megyei döntő
Fiúk
1500 m-es síkfutás
3. helyezés: Gulyás Ábel 6.z
Röplabda Diákolimpia városi döntő
IV. korcsoport
Lányok
3. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
Református Általános Iskolák Országos Atlétikai Bajnoksága
Mezőtúr
II. korcsoport
Lányok
60 m-es síkfutás
3. helyezés: Asbóth Zsófia 4.b
Távolugrás
1. helyezés: Asbóth Zsófia 4.b
3. helyezés: Tácsik Lívia 4.b
Fiúk
60 m-es síkfutás
2. helyezés: Deczki Máté 3.c
Kislabdahajítás
2. helyezés: Deczki Máté 3.c
Váltófutás
3. helyezés: Deczki Máté 3.c, Batta Barnabás 4.z, Kovács Dániel 4.d, Papp Zsombor 4.d
III. korcsoport
Lányok
60 m-es síkfutás
2. helyezés: Tácsik Anna 5.b
3. helyezés: Csiszárik Florina 4.a
Kislabdahajítás
2. helyezés: Csiszárik Florina 4.a
Váltófutás
1. helyezés: Csiszárik Florina 4.a, Tácsik Anna 5.b, Mátis Adrienn 6.b, Simon Zsófia 6.b
Fiúk
200 m-es síkfutás
2. helyezés: Csendom Bálint 6.b
Váltófutás
3. helyezés: Csendom Bálint 6.b, K. Nagy Tamás 5.b, Oláh Marcell 5.b, Szilágyi Gábor 6.b
IV. korcsoport
Lányok
100 m-es síkfutás
3. helyezés: Gyurkó Leila 8.b
Fiúk
800 m-es síkfutás
1. helyezés: Gulyás Ábel 6.z
Labdarúgó Diákolimpia megyei döntő
5-6. évfolyam - III. korcsoport
1. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Bereczki Bence 6.b, Szilágyi Gábor 6.b,
Áncsán Levente 6.b, Csendom Bálint 6.b, Dukát Péter 6.b,
Tóth Levente 6.b, Szilágyi Richárd 6.z, Kaszoni Péter 6.z,
Szabó Bence 6.a, Deczki Dániel 5.z, Adorján Brendon 5.a
Csapatunk bejutott az országos döntőbe!
A Curie Országos Kémia Emlékverseny megyei döntőjéből bejutott az országos döntőbe:
Balla Dorottya 7.b
MAZSI MATEK feladatmegoldó páros verseny a Tiszántúli Református Egyházkerület általános iskolái számára
Hajdúböszörmény, Baltazár Dezső Református Általános Iskola
1. helyezés: Péter-Szarka Benedek 2.z, Zemlényi Regina 2.b
2. helyezés: Fecske Benjámin 2.z, Gajdos Balázs 2.z
Országos Református Zsoltáréneklő Verseny
Budapest, Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda
I. korcsoport
Arany minősítés: Vas Rebeka 2.z
II. korcsoport
2. helyezés: Bacsó Vivienn 3.z
III. korcsoport
2. helyezés: Nagy Benedek Soma 4.z
Ki tud több zsoltárt? kategória
1. helyezés: Nagy Benedek Soma 4.z
IV. korcsoport
2. helyezés: Sas Nelli Eszter 5.z
V. korcsoport
1. helyezés: Kaszoni Péter 6.z
VI. korcsoport
Különdíj: Nagy Kristóf Pál 8.z
Ki tud több zsoltárt? kategória
1. helyezés: Nagy Kristóf Pál 8.z
A II-III-IV-V-VI. korcsoportos versenyzőink is arany minősítést kaptak!
Bolyai János Megyei Matematika Verseny
Bolyai János Általános Iskola, Debrecen
2. évfolyam
1. helyezés: Hajkó Bálint 2.c
Nyelvész Országos Anyanyelvi Tanulmányi Verseny megyei fordulója
5. évfolyam
3. helyezés: Tácsik Anna 5.b
Angol Nyelvi Országismereti Csapatverseny
DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája
2. helyezés: Korcsmáros Anna 7.b, Kőszegi Boglárka 7.b, Tamus Elvira 7.b
A Tiszántúli Református Egyházkerület I. Illemtan Versenye
Kisújszállás, Török Pál Református Általános Iskola
1. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Petruska Fatima 5.b, Hinnah Barbara 6.c,
Szirák Anna 7.b, Kupás Zoltán 8.b
Sakk Diákolimpia Megyei Döntő
Egyéni
2. helyezés: Bobák Fanni 4.d
Leány csapat
2. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Bobák Fanni 4.d, Vastag Emese 4.b, Irinyi Dóra 2.c
Tanulóink bejutottak az országos döntőbe!
"Debrecen múltja, jelene" Városi Tanulmányi Verseny
Eötvös Utcai Általános Iskola
2. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Füredi Dóra 8.b, Orha Tímea 8.b, Tóth Amanda 8.b
Református Iskolák Országos Úszóbajnoksága
VI. Széchy Tamás Emlékverseny
Fiú
III.. korcsoport
50 m mellúszás
1. helyezés: Atyi Ádám
3. helyezés: Éles Zsolt
1. helyezés: Atyi Ádám
Lány
II.. korcsoport
25 m hátúszás
2. helyezés: Helmeczy Gréta
4 x 25 m gyorsváltó
2. helyezés: Helmeczy Gréta, Mihálykövi Sára, Szolnoki Alexandra, Ulics Szilvia
4 x 25 m vegyes váltó
3. helyezés: Helmeczy Gréta, Mihálykövi Sára, Szolnoki Alexandra, Ulics Szilvia
III.. korcsoport
50 m hátúszás
3. helyezés: Kövy Andrea
50 m gyorsúszás
3. helyezés: Kövy Andrea
Csapatverseny
3. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
AEROBIK Diákolimpia Országos Döntő
Békés
Sportaerobik UP3 trió
1. helyezés: Boldizsár Dóra, Bökönyi Klaudia, Csepreghy Krisztina
Sportaerobik UP2 női egyéni
3. helyezés: Nagy Barbara
Sportaerobik UP2 csoport
1. helyezés: Nagy Barbara, Tóth-Szolnoki Anna, Török Dóra, Nagy Dorina
"Ne szóljon igéd hiába" Országos Református Bibliai Történetmondó Verseny
Gyula (Magvető Általános Iskola és Hajnalcsillag Óvoda Közös Igazgatású Gyulai Református Közoktatási Intézmény)
8. évfolyam
3. helyezés: Kiss Judit 8.c
Református Iskolák IX. Országos Magyar Versenye
Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola
Szövegértés, nyelvtan, helyesírás komplex írásbeli verseny
3. évfolyam
3. helyezés: Szörényi Máté
5. évfolyam
1. helyezés: Nagy Bálint
6. évfolyam
1. helyezés: Tar Csenge
7. évfolyam
3. helyezés: Szirák Anna
8. évfolyam
2. helyezés: Dászkál Fruzsina
Versmondás
5. évfolyam
2. helyezés: Mártonfalvi Bence
7. évfolyam
3. helyezés: Kecskeméti Emese
"VARÁZSOLVAS" megyei szépolvasó verseny
Bányai Júlia Általános Iskola
Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Tagintézménye
2. évfolyam
1. helyezés: Gajdos Balázs 2.z
3. évfolyam
1. helyezés: Balogh Bíborka 3.c
4. évfolyam
Különdíj: Szabó Zsófia 4.z
Alapműveleti Matematika Verseny megyei forduló
Csapókerti Általános Iskola
6. évfolyam
2. helyezés: Németi Kornél 6.b
8. évfolyam
1. helyezés: Tóth Amanda 8.b
Városi Népdaléneklő Verseny
Bányai Júlia Általános Iskola
Egyéni
3. évfolyam
2. helyezés: Bacsó Vivien 3.z
4. évfolyam
3. helyezés: Kiss Diána 4.b
Csoport
2. helyezés: Hadházi Zsófi 4.z, Kiss Eszter 4.z, Nagy Benedek Soma 4.z
3. helyezés: Kiss Bianka 2.z, Kiss Blanka 2.z, Molcsányi Vivien 2.z
Városi Szövegértési Verseny
Bányai Júlia Általános Iskola
2. évfolyam
1. helyezés: Hajkó Bálint 2.c
3. évfolyam
2. helyezés: Tóth Sebestyén 3.c
Megyei Képzőművészeti Pályázat
8. évfolyam
3. helyezés: Szabados Judit 8.c
Labdarúgó Diákolimpia városi döntő
5-6. évfolyam
1. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Bereczki Bence 6.b, Szilágyi Gábor 6.b,
Áncsán Levente 6.b, Csendom Bálint 6.b, Dukát Péter 6.b,
Tóth Levente 6.b, Szilágyi Richárd 6.z, Kaszoni Péter 6.z,
Szabó Bence 6.a, Deczki Dániel 5.z, Adorján Brendon 5.a
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA
Mezeifutó Megyei Bajnokság
I. korcsoport
Csapat
3. helyezés: Fejes Márton, Keczeli Dávid, Korompai Attila,
Ordasi Gergő, Parti Bence
II. korcsoport
Egyéni
3. helyezés: Asbóth Zsófia 4.b
III. korcsoport
Egyéni
2. helyezés: Csiszárik Florina 4.a (Bejutott az országos döntőbe!)
Csapat
3. helyezés: Csiszárik Florina, Katona Ágnes, Szabó Anna, Tácsik Anna
"Madarak és fák napja" Országos Verseny területi fordulója
1. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Nagy Csaba 8.b, Nagy Kristóf Pál 8.z, Nagy Dávid
Fressnapf cég megyei rajzpályázata
1. helyezés: Baráth Nóra 4.a
Mozaik Tankönyvkiadó Országos Tanulmányi Versenye
Anyanyelv
3-4. évfolyam
Döntőbe jutott: Szakál Vince Abosa 3.c
Környezetismeret
3-4. évfolyam
Döntőbe jutott: Szakál Vince Abosa 3.c
Szavalóverseny a Költészet Napja alkalmából
KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
5-6. évfolyam
1. helyezés: Kiss Richard 6.a
2. helyezés: Marin Soma 6.a
3. helyezés: Krizsán Virág 5.b
7-8. évfolyam
1. helyezés: Kulcsár Nikolett 8.c
2. helyezés: Kecskeméti Elizabeth 8.b
3. helyezés: Szikszai Mária 8.z
SAJÁT VERS
1. helyezés: Füredi Szilárd 5.b
2. helyezés: Hinnah Barbara 6.c
3. helyezés: Imre Boglárka 5.b
Közönségdíj: Füredi Szilárd 5.b
Városi Idézetkereső Verseny
Árpád Vezér Általános Iskola
5-6. évfolyam
2. helyezés: Biroga Bence 5.b, Major Aletta 5.c,
Bereczky Bence 6.b, Fejérvári Virág 6.c
7-8. évfolyam
2. helyezés: Nagy Lilla 7.b, Szabó Hanna 7.b,
Szőke Georgina 8.b, Bartha Gréta 8.c
Bendegúz NyelvÉSZ megyei vetélkedő
3. helyezés: Tácsik Anna 5.b
Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny megyei döntő:
8. évfolyam
1. helyezés: Nagy Kristóf Pál 8.z
Versenyzőnk bejutott az országos döntőbe!
"KINIZSI-nap" Városi Tanulmányi Verseny
Matematika
2. évfolyam
1. helyezés: Hajkó Bálint 2.c
2. helyezés: Gajdos Balázs 2.z
Tematikus Angol Nyelvi Megyei Csapatverseny
Árpád Vezér Általános Iskola
7-8. évfolyam
3. helyezés: Korcsmáros Anna 7.b, Szilágyi Vanessza 8.b
Református Általános Iskolák Országos Angol Nyelvi Versenye
Ceglédi Református Általános Iskola
5.évfolyam:
1. helyezés: Biroga Bence 5.b és Nagy Bálint 5.b
7.évfolyam:
1. helyezés: Popovics Patrik 7.b
3. helyezés: Kőszegi Boglárka 7.b
8.évfolyam:
3. helyezés: Offra Flóra 8.b
"Kócsagtoll" Országos Szépírási Verseny
Református Kollégium Általános Iskolája, Tiszakécske
Különdíj
Hajkó Bálint 2.c
Bökönyi Klaudia 4.d
Fejér Fanni 6.c
A Nemzeti Tankönyvkiadó és a Magyar Nemzeti Galéria meseíró pályázata
Különdíj: Imre Boglárka 5.b
"Törd a fejed!" Tehetséggondozó Matematika Vetélkedő
Mezőcsát, Dr. Enyedi Andor Református Általános Iskola
1. évfolyam
2. helyezés: Kovács Alexandra 1.b
3. évfolyam
2. helyezés: Csukás Ádám 3.b
Csapatverseny
2. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai: Kovács Alexandra 1.b,
Zemlényi Regina 2.b,
Csukás Ádám 3.b,
Hajkó Balázs 4.b,
Békési Napsugár 5.a
AEROBIK Diákolimpia Területi Döntő, Eger
Egyéni
3. helyezés: Nagy Barbara 7.b
Csoport
1. helyezés: Tóth-Szolnoki Anna 6.b, Nagy Dorina 7.a,
Nagy Barbara 7.b, Török Dóra 8.a
Trió
1. helyezés: Boldizsár Dóra 4.d, Bökönyi Klaudia 4.d,
Csepreghy Krisztina 4.d
Béres Ferenc Népdal- és Zsoltáréneklő Verseny
Budapest, Julianna Református Általános Iskola
1. helyezés
Tordai Rebeka 1.z
Elek Petra 4.z
Sas Nelli 5.z
Kaszoni Péter 6.z
3. helyezés
Gajdos Balázs 2.z
Bacsó Vivien 3.z
Diós Fruzsina 7.z
Harmati Fruzsina 8.z
Mind a nyolc versenyzőnk arany minősítést kapott!
Városi tanulmányi verseny a Petőfi Sándor Általános Iskola fennállásának 60. évfordulója alkalmából
Természetismereti verseny
1. helyezés: Nagy Bálint 5.b, Petruska Fatima 5.b,
Kiss Zsuzsanna 6.c, Komár Kinga 6.c
Anyanyelvi és nyelvhelyességi verseny
1. helyezés: Petruska Fatima 5.b, Németi Kornél 6.b,
Szirák Anna 7.b, Dászkál Fruzsina 8.c
Informatikai verseny
2. helyezés: Farkas Renáta 5.a (számítógépes illusztráció)
2. helyezés: Keczeli Zsanett 7.b (számítógépen készített plakát)
IV. Országos Multimédiás Bibliaismereti Verseny, Szentes
(Kiss Bálint Református Általános Iskola)
2010. március 5.
3-4. évfolyam
1. helyezés :Batta Tamás Barnabás 4.z, Nagy Benedek Soma 4.z
5-6. évfolyam
1. helyezés: Hinnah Barbara 6.c, Ozsváth Eszter 6.z
7-8. évfolyam
2. helyezés: Kicska László 8.z, Nagy Kristóf Pál 8.z
A "Ne szóljon igéd hiába" Országos Református Bibliai Történetmondó Verseny házi fordulájának győztesei, akik iskolánkat képviselik Gyulán, az országos döntőben:
Sarkadi Máté 1.c
Fecske Benjámin 2.z
Balogh Zsófia 3.b
Vass Gabriella 4.z
Fecske Blanka 5.b
Petróczi Dániel 6.c
Major Péter 7.b
Kiss Judit 8.c
Kémia verseny általános iskolások számára
a Tóth Árpád Gimnáziumban
2. helyezés: Borics Fanni 8.b
3. helyezés: Nagy Márta 8.c
Biológia verseny általános iskolások számára
a Tóth Árpád Gimnáziumban
1. helyezés: Nagy Csaba 8.b
2. helyezés: Füredi Dóra 8.b
3. helyezés: Kupás Zoltán 8. b
A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny iskolai fordulójából bejutottak a megyei fordulóba:
5. évfolyam
Tácsik Anna 5.b
6. évfolyam
Németi Kornél 6.b
7. évfolyam
Tamus Elvira 7.b
8. évfolyam
Grenczer Márk 8.a
A Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny iskolai fordulójából bejutottak a megyei fordulóba:
7. évfolyam
Kőszegi Boglárka 7.b
8. évfolyam
Nagy Kristóf Pál 8.z
Az Hevesy György Országos Kémia Verseny iskolai fordulójából bejutottak a megyei fordulóba:
7. évfolyam
Balla Dorottya 7.b, Bulyáki Péter 7.b
8. évfolyam
Borics Fanni 8.b, Nagy Márta 8.c
Az országos angol nyelvi verseny iskolai fordulójából bejutottak a megyei fordulóba:
7. évfolyam
Popovics Patrik 7.b, Szirák Anna 7.b, Tamus Elvira 7.b
8. évfolyam
Dászkál Fruzsina 8.c, Offra Flóra 8.b
Az országos történelem tantárgyi verseny iskolai fordulójából bejutottak a megyei fordulóba:
Bán István 7.b, Kőszegi Boglárka 7.b
Szent József Gimnázium történelem versenye:
2. helyezés: Bán István 7.b
Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny megyei forduló
1. helyezés: Fejérvári Virág 6.c
Matematika verseny általános iskolások számára
a Tóth Árpád Gimnáziumban
4. helyezés: Tóth Amanda 8.b
Városi és Megyei Úszó Diákolimpia
I. korcsoport
50 méteres leány mellúszás
városi 3. (megyei 5.) helyezés: Major Panna
II. korcsoport
50 méteres leány hátúszás
városi 3. (megyei 7.) helyezés: Szolnoki Alexandra
4X50 méteres leány gyorsváltó
városi 1. (megyei 2.) helyezés: Szolnoki Alexandra, Helmeczi Gréta
Ulics Szilvia, Kövesi Lolita
III. korcsoport
100 méteres fiú hátúszás
városi 1. (megyei 2.) helyezés: Éles Zsolt
100 méteres leány hátúszás
városi 2. (megyei 4.) helyezés: Balla Barbara
100 méteres leány hátúszás
városi 3. (megyei 5.) helyezés: Mecsei Kira
100 méteres leány gyorsúszás
városi 2. (megyei 9.) helyezés: Nagy Fruzsina
50 méteres leány mellúszás
városi 2. (megyei 12.) helyezés: Kecskés Fanni
4X50 méteres leány gyorsváltó
városi 1. (megyei 2.) helyezés: Balla Barbara, Nagy Fruzsina
Sztányi Borka, Sásdi Panna
100 méteres leány gyorsúszás "A" kategória
városi 2. (megyei 2.) helyezés: Kövy Andrea
IV. korcsoport
100 méteres leány gyorsúszás
városi 1. (megyei 6.) helyezés: Kövesi Hanga
100 méteres leány hátúszás
városi 1. (megyei 7.) helyezés: Kövesi Hanga
100 méteres fiú hátúszás "A" kategória
városi 1. (megyei 1.) helyezés: Bulyáki Péter
100 méteres fiú pillangóúszás "A" kategória
városi 1. (megyei 1.) helyezés: Bulyáki Péter
4X50 méteres leány gyorsváltó
városi 1. (megyei 3.) helyezés: Kövesi Hanga, Balla Dorottya
Balla Barbara, Mecsei Kira
XIII. KÖLCSEY NAPOK
2010. január 21-22
Városi tanulmányi verseny
Komplex tanulmányi verseny
3-4. évfolyam
1. helyezés: Balogh Anett, Csukás Ádám, Csepreghy Krisztina
Angol nyelv
5-6. évfolyam
2. helyezés: Hinnah Barbara, Németi Kornél
Angol nyelv
7-8. évfolyam
2. helyezés: Kovács Patrícia, Offra Flóra
Könyv- és könyvtárhasználati műveltségi vetélkedő
5-6. évfolyam
3. helyezés: Nagy Márton, Szécsi András
Műveltségi vetélkedő
7-8. évfolyam
1. helyezés: Füredi Dóra, Tóth Amanda
Matematika
7. évfolyam
3. helyezés: Takács Dorottya
Matematika
8. évfolyam
3. helyezés: Kasza Roland
Informatika
8. évfolyam
3. helyezés: Molnárfi Mátyás
Komplex természettudományi verseny
8. évfolyam
1. helyezés: Nagy Márta
Rajz
3-4. évfolyam
2. helyezés: Gerda Dorina
Rajz
5-6. évfolyam
2. helyezés: Kasza Dominika
Rajz
7-8. évfolyam
2. helyezés: Szabados Judit
3. helyezés: Kasza Veronika
Református Iskolák Országos Sakk Versenye
Egyéni
1.helyezés: Németi Kornél 6.b
Csapat
1. helyezés: KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája
Németi Kornél 6.b, Szabó Kristóf 6.c, Szécsi András 5.b
Megyei idegen nyelvi keresztrejtvényfejtő csapatverseny
Fazekas Mihály Általános Iskola
6. évfolyam
1. helyezés: Földvári Nóra 6.b, Hinnah Barbara 6.c
8. évfolyam
2. helyezés: Szőke Georgina 8.b, Dászkál Fruzsina 8.c
"Regionális Tehetségkutató" angol nyelvi verseny
Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma
1. helyezés: Szabó Melinda 8.c
"BENEDEK-napok"
Megyei szintű írásbeli, egyéni angol nyelvi verseny
Benedek Elek Általános Iskola
7. évfolyam
1. helyezés: Kőszegi Boglárka 7.b
8. évfolyam
1. helyezés: Offra Flóra 8.b
"BENEDEK-napok"
Megyei szintű matematika verseny
4. évfolyam
1. helyezés: Hinnah Richárd
"VÖRÖSMARTY-napok"
Megyei szintű angol nyelvi írásbeli egyéni és memoriter verseny
Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Írásbeli egyéni verseny
7. évfolyam
1. helyezés: Tamus Elvira 7.b
8. évfolyam
Memoriter verseny
Különdíj: Tóth Eszter 8.b
Országos Református Dicséreténeklő és Szavalóverseny
Kunhegyesi Református Általános Iskola
Szavalóverseny
2. évfolyam
Különdíj: Sipos Fanni 2.a
Dicséreténeklő verseny
8. évfolyam
3. helyezés: Máté Anikó 8.
Országos Református Mesemondó és Meseíró Verseny
Tiszakécskei Református Általános Iskola
Mesemondó verseny
2. évfolyam
Arany minősítés: Kövesdi Róbert 2.c
4. évfolyam
Ezüst minősítés: Nagy Benedek Soma 4.z
5. évfolyam
Arany minősítés: Oláh Marcell 5.b
Meseíró verseny
5. évfolyam
Arany minősítés: Borics Péter 5.b, Veress Domokos 5.b
Megyei komplex természettudományi csapatverseny
Lilla Téri Általános Iskola
2. helyzés: Nagy Kristóf 8.z, Nagy Csaba 8.b,
Bulyáki Péter 7.b, Liszkai Péter 7.b
Megyei matematika verseny
Lilla Téri Általános Iskola
1. helyezés: Tóth Amanda 8.b
"Sokszínű világunk" városi komplex tanulmányi verseny
1. helyezés: Nagy Csaba 8.b, Tóth Gergő 8.b, Kupás Zoltán 8.b
"Játék és gondolkodás" városi komplex tanulmányi verseny
6. évfolyam
1. helyezés: Tar Csenge 6.b, Kardos Anna 6.b, Tóth-Szolnoki Anna 6.b
8. évfolyam
1. helyezés: Kiss Judit 8.c, Nagy Márta 8.c, Papp Emese 8.c
Református Iskolák XIII. Országos Tanulmányi Versenye
Környezetismereti vetélkedő
2. évfolyam
3. helyezés: Biroga Botond 2.b
Kálmánczhelyi Dóra 2.b
Komplex tanulmányi verseny
3-4. évfolyam
2. helyezés: Hajkó Balázs 4.b
Kriskó Gergely 4.z
Ökrös Janka 3.a
Angol nyelv
5-6. évfolyam
3. helyezés: Kiss Zsuzsanna 6.c
Nagy Attila 6.c
Bibliaismereti vetélkedő
5-6. évfolyam
3. helyezés: Hinnah Barbara 6.c
Ozsváth Eszter 6.z
Könyv-és könyvtárhasználati műveltségi vetélkedő
5-6. évfolyam
1. helyezés: Fejérvári Virág 6.c
Komár Kinga 6.c
Matematika
6. évfolyam
2. helyezés: Németi Kornél 6.b
Műveltségi vetélkedő
7-8. évfolyam
1. helyezés: Borics Fanni 8.b
Offra Flóra 8.b
Informatika vetélkedő
8. évfolyam
1. helyezés: Grenczer Márk 8.a
Matematika
8. évfolyam
1. helyezés: Tóth Amanda 8.b
Természettudományi vetélkedő
8. évfolyam
1.helyezés: Cseh Mercédesz 8.b
Rajz
3-4. évfolyam
3.helyezés: Baráth Nóra 4.a
5-6. évfolyam
3.helyezés: Hahn Viktória 6.c
7-8. évfolyam
1. helyezés: Szabados Judit 8.c
Tanulmányi versenyek eredményei - 2008/2009 II. félév
Szent József Gimnázium történelmi versenye:1. hely: Hacsi Ágnes 6.z
2. hely: Bán István 6.b
Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny megyei fordulóján:
2. helyezés: Boros Lajos 8.z
Kazinczy Szépkiejtési Verseny iskolai forduló:
1. helyezés: Kiss Rebeka 5.a
1. helyezés: Daku Anita 7.b
Herman Ottó biológiaverseny iskolai fordulójából bejutott a megyei fordulóba:
Kiss Dénes 8.b
Apáczai Komplex Természettudományi Verseny megyei forduló
2. helyezés: Berki Alexandra, Magócs Ádám, Magócs Éva
Városi magyar nyelvi és nyelvhelyességi csapatverseny - Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda
2. helyezés: Kmeczkó Sára, Szabó Hanna, Szirák Anna, Tamus Elvira
A megyei COMENIUS Logo informatika verseny megyei fordulójából továbbjutott az országos döntőbe:
Szabó Péter 8.z
Curie Országos Kémia Emlékverseny megyei döntő:
1. helyezés: Papp Emese 7.c
6. helyezés: Szász Attila 7.c
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny megyei döntő:
1. helyezés: Hacsi Ágnes 6.z
Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny megyei döntő:
7. évfolyam
1. helyezés: Offra Flóra 7.b
8. évfolyam
2. helyezés: Papp Ágoston 8.z
Hevesy György Országos Kémia Verseny megyei döntő:
6. helyezés: Kasza Roland 7.c
Megyei rajzverseny
6. évfolyam
2. helyezés: Kasza Veronika 6.a
4. helyezés: Szabó Renáta 6.a
7. évfolyam
6. helyezés: Szabados Judit 7.c
8. évfolyam
1. helyezés: Kacsora Fanni 8.a
Városi matematika verseny
Kinizsi Pál Általános Iskola
4. évfolyam
3. helyezés: Zemlényi Levente 4.c
Városi tanulmányi verseny
Hunyadi János Általános Iskola
1. évfolyam
2. helyezés: Kövesdi Róbert 1.c
A " Madarak és fák napja 2009" Országos Tanulmányi Verseny
megyei fordulóján 1. helyezést ért el és bejutott az országos döntőbe csapatunk.Tagjai:Nagy Kristóf Pál 7.z, Nagy Csaba 7.b, Csapó Bence 8.o.
A csapat az országos döntőben 2. helyezést ért el!
Mozaik Tankönyvkiadó Országos Versenye
Anyanyelv
1-2. évfolyam
4. helyezés: Szakál Vince Abosa 2.c
Bolyai Megyei Matematika Verseny
1. évfolyam
3. helyezés: Zemlényi Regina 1.b
4. évfolyam
3. helyezés: Kovács Attila 4.d
5. évfolyam
2. helyezés: Németi Kornél 5.b
"Az egészséges életmód örömei" rajzpályázat
9 évesek
3. helyezés: Venyige Petra 3.d
10 évesek
1. helyezés: Tácsik Anna 4.b
2. helyezés: Fecske Blanka 4.c
Különdíj: Szilágyi Kata 4.c
12 évesek
2. helyezés: Kasza Veronika 6.a
Informatika háziverseny végeredménye (3 forduló után)
1. Szabó Péter 8.z 245 pont
2. Grenczer Márk 7.a 216 pont
3. Nagy Szilvia 8.z 190 pont
4. Boros Lajos 8.z 172 pont
5. Győry Balázs 8.b 168 pont
6. Bíró Gábor 8.b 166 pont
Curie Országos Kémia Emlékverseny országos döntő
2009. május 16. Szolnok
7. évfolyam
18. helyezés: Papp Emese 7.c
Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny országos döntő
2009. május 15-17. Balatonalmádi
7. évfolyam
13. helyezés: Offra Flóra 7.b
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny országos döntő
2009. május 30. Budapest
6. évfolyam
3. helyezés: Hacsi Ágnes 6.z
Születés Hete Fesztivál
Prózaíró pályázat
III. helyezés: Papp Márton 4.z
A HÉTPRÓBA környezetvédelmi háziverseny végeredménye
1-2. évfolyam
1. Krizsán Gábor 2.c 132 p.
2. Kovács Ágnes 2.c 130 p.
3. Székely Nagy Dániel 2.c 129 p.
4. Berki Lóránt 1.b 128 p.
Brumán Vivien 2.d 128 p.
5. Fullár Vivien 1.z 125 p.
6. Lakatos Áron 2.c 124 p.
Szakál Vince Abosa 124 p.
3-4. évfolyam
1. Tácsik Anna 4.b 214 p.
2. Tácsik Lívia 3.b 206 p.
3. Vastag Emese 3.b 197 p.
4. Szász Dávid 3.b 148 p.
5. Pataki Lajos 3.b 146 p.
6. Szénási Klaudia 3.b 132 p.
7. Petruska Fatima 4.d 131 p.
8. Orbán Leila 3.z 128 p.
SZÉPÍRÁSVERSENY 2008/2009 eredménye
1. évfolyam
1. Hajkó Balázs 1.c
2. Sipos Fanni 1.a
3. Fehér Viktor Máté 1.c
2. évfolyam
1. Kenyeres Kincső 2.a
2. Schneider Anett 2.b
3. Novotni Márton 2.c
ZÖLD HÁLÓ Országos Természetvédelmi Verseny
1. helyezés: Nagy Csaba 7.b, Tóth Gergő 7.b, Kupás Zoltán 7.b
2. helyezés: Orha Tímea 7.b, Füredi Dóra 7.b, Tóth Amanda 7.b
LADIK Média-ismereti Verseny megyei döntő
4. helyezés: Magócs Éva, Korcsmáros Berta, Tóth Ildikó,
Birinyi Lilla, Fábián Ágnes( 8.b osztályos tanulók )
HERMAN OTTÓ Országos Természetismereti Tesztverseny
6. évfolyam
2. helyezés: Szakács Bence 6.b
7. évfolyam
2. helyezés: Nagy Kristóf 7.z
Sportversenyek eredményei - 2008/2009 II. félév
Református Iskolák Országos ÚszóbajnokságaV. Széchy Tamás Emlékverseny
25 méteres fiú gyorsúszás 2. korcsoport
Szolnoki Alexandra 3. hely
Atyi Ádám Bulyáki Péter Gyõry Balázs Kiss Dénes 1 hely
Megyei Úszó Diákolimpia Döntő - 2009 január 9. Hajdúszoboszlói Árpád uszoda
A versenyen csaknem 800 gyerek vett részt!
Második korcsoport - 50 méteres mellúszás - Atyi Ádám első hely
4x50 méteres fiú gyorsváltó első hely - Atyi Ádám, Borics Péter, Kovács Attila, Csizmár Kristóf
4x50 méteres lány gyorsváltó harmadik hely - Mihálykövi Sára, Sásdi Panna, Rácz Gréta, Müller Nikolett.
Harmadik korcsoport
fiúk
100 méteres hátúszásban első hely - Bulyáki Péter
100 méteres pillangóban első hely – Bulyáki Péter
lányok
100 méteres gyorsúszás második hely - Kövy Andrea
50 méteres mellúszás második hely - Kövy Andrea
4x50 méteres gyorsváltó második hely - Balla Dorottya, Balla Barbara, Kövesy Hanga és Mecsei Kíra
Negyedik korcsoport
fiúk
4x50 méteres gyorsváltó második hely - Győry Balázs, Csizmár Patrik, Holp Nándor és Éles Zsolt
lányok
4x50 méteres gyorsváltó harmadik hely - Borics Fanni, Kövesi Hanga, Újvári Fanni és Tasó Dorottya
Országos döntőbe Atyi Ádám s Bulyáki Péter jutott egyéniben, valamint a fiúk második korcsoportos gyorsváltója. Ezt a váltót Atyi Ádám, Borics Péter, Kovács Attila és Csizmár Kristóf alkotja.
Sportmászó Diákolimpiai Országos Döntő Kiskunfélegyháza - 2009. január 17.
Lányok
Első korcsoport:
Kalmár Eszter harmadik hely
Nagy Lili negyedik hely
Balogh Noémi hatodik hely
Harmadik korcsoport:
Kiss Rebeka hatodik hely
Negyedik korcsoport:
Szabó Dalma negyedik hely
Magócs Éva hatodik hely
Fiúk
Második korcsoport:
Nagy Dávid harmadik hely
Negyedik korcsoport:
Magócs Ádám negyedik hely
Úszás diákolimpia bajnokság - Székesfehérvár
"A" katagória
II. korcsoport
50 m fiú mell:
I. helyezés: Atyi Ádám 0:37,90
III. korcsoport
100 m fiú hát:
II. helyezés: Bulyáki Péter 1:09,83
100 m fiú pillangó:
IV. helyezés: Bulyáki Péter 1:09,24
AEROBIK DIÁKOLIMPIA kelet-magyarországi elődöntő
Békéscsaba
Női egyéni (15-17 évesek)
I. helyezés: Hagymási Alexandra
Leány egyéni (12-14 évesek)
III. helyezés: Nagy Barbara
Páros
III. helyezés: Tóth-Szolnoki Anna, Török Dóra
Trió
I. helyezés: Magyar Anna, Ökrös Janka, Szatmári Anna
Trió
II. helyezés: Boldizsár Dóra, Bökönyi Klaudia, Csepreghy Krisztina
VÁROSI-MEGYEI MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA
Egyéni
Városi I. helyezés: Csiszárik Florina
Megyei II. helyezés: Csiszárik Florina
Csapat
Városi I. helyezés és
megyei I. helyezés: Asbóth Zsófia 3.b, Csiszárik Florina 3.a,
Szabó Anna 4.b, Tácsik Anna 4.b, Tácsik Lívia 3.b
AEROBIK Diákolimpia Országos Döntő
Szolnok 2009. április 25.
Női egyéni (15-17 évesek)
I. helyezés: Hagymási Alexandra
Leány egyéni (12-14 évesek)
IV. helyezés: Nagy Barbara
Páros
III. helyezés: Tóth-Szolnoki Anna, Török Dóra
Trió - Sportaerobik UP3
I. helyezés: Boldizsár Dóra, Bökönyi Klaudia, Csepreghy Krisztina
Trió - Basic Aerobik UP4
I. helyezés: Magyar Anna, Ökrös Janka, Szatmári Anna
Városi Atlétika Diákolimpia
I. korcsoport
Egyéni
II. helyezés: Deczky Máté 2.c
Csapat
III. helyezés: Deczky Máté, K. Nagy Zsombor, Gyalog Dénes,
Korompai Attila, Keczeli Dávid, Szabó Bence
II. korcsoport
Egyéni
III. helyezés: Csiszárik Florina 3.a
Csapat
III. helyezés: Csiszárik Florina, Asbóth Zsófia, Tácsik Anna,
Szabó Anna, Tácsik Lívia
Íjászat Diákolimpia
Olimpiai Gyermek katagória
IV. helyezés: Pianovszky Noémi 4.c
Református Általános Iskolák Országos Atlétikai Bajnoksága
Mezőtúr, 2009. május 22.
I. helyezettek
Tácsik Anna II. kcs. 60 m síkfutás
Csiszárik Florina II. kcs. kislabdahajítás
Korcsmáros Berta IV. kcs. 100 m síkfutás
Tóth Ildikó IV. kcs. távolugrás és 200 m síkfutás
II. kcs. leány svédváltó: Tácsik Lívia, Szabó Anna,
Tácsik Anna,Csiszárik Florina
III. kcs. fiú svédváltó: Boldizsár Márk, Szilágyi Gábor,
Csendom Bálint, Gulyás Ábel
IV. kcs. leány svédváltó: Korcsmáros Berta, Gyurkó Leila,
Tóth Ildikó, Horváth Ivett
II. helyezettek
Szabó Anna II. kcs. távolugrás
K. Nagy Tamás II. kcs. távolugrás
Tóth- Szolnoki Anna III. kcs. távolugrás
Gulyás Ábel III. kcs. 800 m síkfutás
Gyurkó Leila IV. kcs. 200 m síkfutás
II. kcs. fiú svédváltó: Füredi Szilárd, Kovács Dániel
Oláh Marcell, K. Nagy Tamás
III. helyezettek
Boldizsár Márk III. kcs. távolugrás
Szilágyi Gábor III. kcs. kislabdahajítás
Országos Református Tanulmányi Versenyek - 2008/2009. tanév
2008. október 22. Református Iskolák XII. Országos Tanulmányi Versenye
Debrecen (KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája)
Bibliaismeret 3-4 évfolyam:
I. helyezést értek el: Katona Ágnes 4/b és Tácsik Anna 4/b
Bibliaismeret 5-6 évfolyam:
I. helyezést értek el: Kőszegi Boglárka 6/b és Szirák Anna 6/b
2008. november 21. Országos Református Zsoltáréneklő Verseny
Budapest (Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda)
Kovács Noémi 2/z arany minősítés
Nagy Benedek Soma 3/z arany minősítés I. helyezés, különdíj, Ki tud több zsoltárt?- I. hely
Rácz Petra 4/z arany minősítés
Kaszoni Péter 5/z arany minősítés III. hely
Diós Fruzsina 6/z arany minősítés, különdíj (zsoltárválasztásért)
Nagy Kristóf Pál 7/z ezüst minősítés, Ki tud több zsoltárt? – I. hely
2009. február 20. III. Országos Multimédiás Bibliaismereti Verseny
Szentes (Kiss Bálint Református Általános Iskola)
I. helyezést értek el: Kőszegi Boglárka 6/b és Szirák Anna 6/b
II. helyezést értek el: Magócs Ádám 8/b és Oláh Anna 8/a
2009. március 6-7. "Csodát virágzik a jelen" Református Iskolák Országos Versenye
Nyíregyháza (Jókai Mór Református Általános Iskola)
Rajz
II. korcsoport:
II. helyezés: Kasza Veronika 6.a
III. korcsoport:
I. helyezés: Kacsora Fanni 8.a
Anyanyelvi vetélkedő
4. évfolyam:
I. helyezés : Hausel Kinga 4.z
6. évfolyam:
II. helyezés: Hacsi Ágnes 6.z
7. évfolyam:
III. helyezés: Szilágyi Vanessza 7.c
2009. március 7. Református Általános Iskolák Országos Angol Nyelvi Versenye
Cegléd (Ceglédi Református Általános Iskola)
5.évfolyam:
I. helyezés: Hahn Viktória 5.c
IV. helyezés: Áncsán Petra 5.b
6.évfolyam:
I. helyezés: Popovics Patrik 6.b
II. helyezés: Szegedi Bence 6.b
7.évfolyam:
V. helyezés: Offra Flóra 7.b
VIII. helyezés: Daku Anita 7.b
8.évfolyam:
I. helyezés: Győry Balázs 8.b
II. helyezés: Kiss Dénes 8.b
2009. március 13. Béres Ferenc Országos Éneklő Verseny
Budapest (Julianna Református Általános Iskola)
Gajdos Balázs 1/z II. helyezés
Bacsó Vivien 2/z III. helyezés
Elek Petra 3/z I. helyezés
Sas Nelli 4/z III. helyezés
Kaszoni Péter – különdíj (a szabadon választott népdalért)
Diós Fruzsina 6/z II. helyezés
Harmati Fruzsina 7/z különdíj (a népdal előadásáért)
2009. március 27-28. "Velünk az Isten" XII. Országos Bibliaismereti Verseny
Kecskemét (Kecskeméti Református Általános Iskola)
III. korcsoport:
I. helyezés: Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola
Gyakorló Általános Iskolája
A csapat tagjai:
Boros Boglárka 6.z, Hacsi Ágnes 6.z, Kovács András 6.z, Perecz Patrik 6.z, Rózsa Dávid 6.z
2009. április 17. "Ne szóljon igéd hiába" Országos Református Bibliai Történetmondó Verseny
Gyula (Magvető Általános Iskola és Hajnalcsillag Óvoda Közös Igazgatású Gyulai Református Közoktatási Intézmény)
Bibliai történetmondás
Fecske Benjámin 1/z III. helyezés
Balogh Noémi 2/b II. helyezés
Kiss Judit 7/c II. helyezés
Bibliai történet illusztrálása
Hahn Viktória 5/c I. helyezés
2009. május 8. MAZSI MATEK feladatmegoldó páros verseny a Tiszántúli Református Egyházkerület általános iskolái számára
Hajdúböszörmény ( Baltazár Dezső Református Általános Iskola)
I. helyezés: Békési Rebeka 2.a, Szörényi Máté 2.c
IV. helyezés: Parti Bence 2.b, Csukás Ádám 2.b








