Könyvtár
Könyvtárunk iskolai könyvtár, így feladata elsősorban az intézményben folyó oktató-nevelő munka segítése, a pedagógusok és a tanulók igényének kielégítése. A tanórákkal kapcsolatos igényeken túl feladat a különböző információk adása, a szabadidő hasznos eltöltése A gyakorlóiskolai jelleg miatt a hallgatók képzésének gyakorlati színtere is a könyvtár.A működési szabályzat szerint a gyakorlóiskola tanulói, nevelői és egyéb technikai dolgozói korlátozás nélkül használhatják, míg a főiskolai oktatók és hallgatók csak korlátozottan, legfeljebb helyben használatra látogathatják a könyvtárat. Ennek oka az, hogy az állomány nem az ő igényeiknek megfelelően kerül alakításra (arra ott a főiskolai könyvtár).
Az állomány nagysága: 36 000 könyvtári egység.
Szolgáltatások
- Kölcsönzés (tanulóknak csak könyv)
- Könyvtári órák
- Könyvtári rendezvények
- Tájékoztatási-, bibliográfiai- és adatszolgáltatás
- Helyben használat a 30 fő befogadására alkalmas olvasóteremben
- Internethasználat
A tanulók három hétre vihetnek el legfeljebb 3 könyvet, míg a pedagógusok minden dokumentumtípusból kölcsönözhetnek időbeli megkötés nélkül.
A tanulói kölcsönzés az S-LIB integrált könyvtári rendszer kölcsönzési moduljával történik.
Könyvtárunkban a beiratkozott könyvtári olvasók száma 857 fő. Kölcsönzések száma
Nyitvatartás
A kölcsönzés osztott nyitva tartással működik, külön időben zajlik a nevelők, és külön a tanulók kölcsönzése.| Felnőttek | Tanulók |
|---|---|
| Hétfő - Csütörtök: 08:30-11:00 |
Hétfő - Csütörtök: 12:30-15:00 |
| Péntek: 08:00-11:00 |
Péntek: - |
Fenntartás
A működéshez a pénzügyi fedezetet a fenntartó, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem biztosítja, míg a könyvtár felügyeletét első fokon a gyakorlóiskola igazgatója látja el.
A gyakorlóiskola könyvtárának hálózati központja a főiskolai könyvtár. Rendszeresek a módszertani, illetve szaktanácsadások.
Főiskolai hallgatóknak
Könyvtári óra

MEGHÍVÓ
2012. február 7-én kedden a 2.órában könyvtárunkban bemutató órára kerül sor, melynek során a Nevelési Tudásdepó ( TÁMOP 3.2.4-08/2-2009-0001) projektben elkészült mintaprogramok közül a Tavaszi tarisznya című program első moduljának kipróbálását lehet megtekinteni.
A kezdési idő 8 óra 55 perc, az érdeklődők 5. osztályos könyvtári órát láthatnak.
Minden kollégát szeretettel várunk!
BESZÁMOLÓ
2012. február 7-én az 5. c osztály (18fő) közreműködésével a Tavaszi tarisznya projekt 1. órájának megvalósítására került sor. Az órát megtekintették debreceni könyvtáros kollégák és könyvtár szakos hallgatók. A gyerekek 6 csoportban dolgoztak, puzzle kirakása volt az első feladatuk. Ezzel kijelölték saját maguknak azt a témát, amiből fel kellett készülni kiselőadást kellett tartaniuk (gólya, hóvirág, sárgarigó, mocsári gólyahír, ibolya, füstifecske). Ennek megalkotásában kooperatív technikákat kellett alkalmazniuk, segítségükre voltak azok a feladatlapok, amelyek a programban szerepelnek. Itt különböző ismeretterjesztő szöveg feldolgozására került sor könyvekből, amelyekről könyvajánlót is kellett készíteniük. Ezután titkosírás következett, melynek során a tavaszi szél vizet áraszt népdal kezdő sorait kellett megfejteniük. Az óra zárása, és egyben az összefoglalás is keresztrejtvény megoldása volt.
2012. február 8-án a Tavaszi tarisznya projekt bemutató előadására került sor, melynek résztvevői könyvtár szakos hallgatók voltak.A projektoros előadáson a hallgatók megismerkedtek a projekt felépítésével, képet kaptak a modulok összefüggéséről, az alkalmazott munkaformákról, a konkrét tevékenységekről.
A bemutató hallgatói megismerkedtek a projektkészítés sajátosságaival is, illetve szó esett a könyvtári órák, foglalkozások megvalósításának eszközeiről is a feladatlapokról, feladattípusokról. Természetesen nem maradhatott el a felhasználható könyvtári eszközök bemutatása sem (könyvek, folyóiratok, audiovizuális eszközök).
A két nap eseményein összesen 27 fő vett részt, akik tetszésüknek adtak hangot azért, hogy létrejött ez a program, illetve, hogy megtekinthették a bemutató órát.
2012. január 30-án zajlott a BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY megyei fordulója, amelyen SZÉCSI ANDRÁS 7. b osztályos tanuló megszerezte az 1. helyet, és egyúttal jogot arra, hogy részt vegyen az országos fordulóban. Gratulálunk és a továbbiakhoz sok sikert kívánunk!
MEGHÍVÓ
2012. január 25-én, szerdán Risztov Éva úszónő lesz a könyvtár vendége 12 órától. A találkozón mesél életéről, pályafutásáról. A találkozó után lehetőség lesz kérdéseket is feltenni, beszélgetni.
Az elhangzott beszélgetés szerkesztett változatát az iskolarádióban hallhatjátok.

2011. december 7-én és 8-án szerdán és csütörtökön lesz a karácsonyi versmondó verseny, melynek helye a könyvtár. Az alsósok kezdési időpontja szerdán délután fél 2 , a felsősök kezdési időpontja délután 2 óra.
Az itt első helyezést elérők elmondhatják majd a versüket a karácsonyi istentiszteletünkön, a második helyezettek a zenetagozatosok karácsonyi koncertjén, a harmadik helyet elérők pedig az iskolarádióban.

| Projekt a könyvtárban |
|
A DRHE Felnőttképzési Központjának, Könyvtár Tanszékének és Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolájának szervezésében megrendezésre került 2011. november 30-án a „Projekt a könyvtárban" című könyvtárosoknak szóló szakmai nap.
|
Az iskolai könyvtárak sokoldalúak, sokféleképpen támogatják az iskola tanulóit, pedagógusait. Tudjuk és hisszük, hogy hatékony, életközeli és gyerekbarát iskola nincsen jó iskolai könyvtár nélkül. Arra törekszünk, hogy könyvtári szolgáltatásainkkal és könyvtár-pedagógiai módszereinkkel hozzájárulhassunk a gyerekek és fiatalok neveléséhez, oktatásához és kulturált szórakozásához. Fontosnak tartjuk, hogy az iskolai könyvtárakban rejlő lehetőségek minél szélesebb körben ismertek legyenek és hasznosuljanak, szerves részét képezzék az intézmények oktató és nevelő munkájának.
Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja keretében arra törekszünk, hogy széles körben hívjuk fel a figyelmet sikereinkre, lehetőségeinkre, problémáinkra.
Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezete (IASL) minden évben egy szlogennel emeli ki az iskolai könyvtárak egy-egy fontos jellemzőjét. Így 2011-ben világszerte ezen van a hangsúly:
Az iskolai könyvtár:életre nevel
Az iskolai könyvtár az életre nevel, mert
megtanít tájékozódni az információk tengerében
megmutatja, hogyan működnek a könyvtárak
támogatja az önálló tanulást
nem akar mindent készen a tanulók fejébe önteni
támogatja az egyéni munkát és az együttműködést is
irodalmi élményeket nyújt
a könyveken és egyéb forrásokon keresztül sok minden megtudható a világról és magunkról
a korszerű technikai eszközök használatán keresztül segíti az információkereső technikák elsajátítását
Ebből az alkalomból az idén játékra hívlak benneteket!
Információkereső játék
|
|
| Kérdés | Válasz | Forrás |
| 1. Melyik államban található Észak-Amerika szám szerint legtöbb nemzeti parkja? | ||
| 2. Hol volt és milyen arányú legnagyobb győzelme hazai pályán a Lokinak? Mikor? | ||
| 3. Hol találták meg a legtöbb és legjobban azonosítható dinó-lábnyomokat a világon? (Egy cementgyár munkásai több száz ilyen lenyomatot fedeztek föl. Azóta a kutatók megállapították, hogy számos faj – közöttük egy fiatal iguanadon és egy tirannoszaurusz – hagyta a földben a lábnyomát.) | ||
| 4. Melyik a leghosszabb kúszó törzsű liánnövény? (Az árnyas őserdőkben a talajon és a fákon kúszva nő. Vékony szárán tüskék vannak, amik a kapaszkodást segítik. Erős kéreg alatti hosszanti száliránnyal fejlődik a szár, amelynek hossza elérheti a 300 métert. Bútorgyártásban is használják!) | ||
| 7. Melyik a föld legnagyobb tengere? |
||
| 8. Melyik országban van a Föld legkiterjedtebb sósivataga: Salar de Uyuni? | ||
| 9. Melyik magyar együttes állította fel Magyarországon a leghosszabb szabadtéri rock-koncert rekordját? Mikor? |
„A nyár a bölcső és a tipegés,
de a tél a nagy iskola és a próbatétel" - gondolta Ladó Gyula Lajos, akit
Tutajos néven ismerhetett meg a Tüskevár olvasója. Most ugyanis a zalai táj
fehérbe burkolózott. Olyan a légkör, mintha meleg soha nem is lett volna.
Amikor a szél eláll, a látszólagos mozdulatlanságban mintha lágy selymek
úsznának a havon; az olvasó halk suhogást érez inkább, mint hall, ahogy a hideg
összehúzza a világot. Tutajos és elválaszthatatlan barátja, Bütyök ezőttal a
télen is eleven Kisbalaton világában töltik a szünidőt. Itt ünneplik a
karácsonyt és az újévet, megtanulnak rókát lőni, csukát fogni. A két kamasz,
átesve az első szerelem válságain, már szinte érett férfiként éli meg a
természetes életmód szépségét. A közkedvelt ifjúsági regény nem véletlenül
ajánlott iskolai olvasmány.
"...az eleven élettel nyüzsgő, csodálatos titkokkal telített székely havasról mesél szebbnél szebb, izgalmasnál izgalmasabb történeteket ez az új könyv, melynek címe: Havasok könyve. Megszületett a székely dzsungel-könyv. A mi madaraink énekelnek benne fülünknek ismerős dalokat, a mi állataink beszélnek anyánktól tanult, édes nyelven, megértjük a székely ősvadon zúgását, a hulló fenyőtoboz zaját, a bokrok és a fák minden parányi neszét. Sírni lehet a gyönyörűségtől. (...) A fontos csak az, hogy olyan írásmű született, amilyen az egész világirodalomban kevés van, s a maga nemében páratlan. A leíróművészet európai érvényű iskolapéldája. Sok-sok idő múltán is bizonyára örömet és megifjító, bűvös italt nyújt majd az élet vándorútján megfáradottaknak, és számos nyelven hirdeti a szépség és jóság hervadhatatlan igéit. Talán a Gulliver és a Robinson társa is lesz valamikor, ki tudja. Tündéri havas, erdők, vadonok világa, sohasem halhat meg a te varázslatos romantikád! Magyar nyelv, sohasem némulhat el a te zengő szépséged, melyet most egyetlen könyvbe sűrítve a kezemben tartok." (Keleti Újság (Kolozsvár), 1937. február 8. Dsida Jenő)
A 4.b osztály ajánlata
Felix, Jiri :Ázsia.
Öt kontinens állatai sorozat
Nagyon ajánlom az Ázsia című könyvet, amit a könyvtárban kivehetsz.
Található benne mindenféle állat pl. sivatagi, őserdei, afrikai. Megtudhatjuk hol élnek az állatok, mivel táplálkoznak, mit csinálnak, hogy vadásznak, milyen magasak, milyen hosszú a szárnyuk, hogyan szaporodnak, a testsúlyukra is találunk adatokat, azt is megtudhatjuk, hogyan rejtőznek, és hogyan védik meg magukat. Elolvashatjuk, hogy mi a latin neve az állatoknak. Ezek mellet sok szép képet, illusztrációt is találhatunk ebben a műben.
A sorozat további kötetei: Afrika, Ausztrália, Amerika, Európa
Christine Nöstlinger: Gréti szerelmes
Egy görögországi nyaralás váratlan lehetősége, és Gréti életében minden a feje tetejére áll. Flórián megsértődik, s szakít, Hinzel pedig úgy eltűnik bánatával, mintha a föld nyelte volna el. Gréti tehát két szék között a pad alá esik, ám ebben a helyzetben válik világossá számára , hogy az érte versengő két fiú közül kihez áll közelebb, kinek a társaságára vágyik mindennél jobban…
Részlet:
Okos kislány vagy, biztos tudod, hogy mit csinálsz. Most is biztos okosan döntöttél, még akkor is, ha én meg közben elutaztam.
LÁNYOKNAK és FIÚKNAK:
Thomas Brezina: Az iskola fantomja
Léteznek még kísértetek? Dominik iskolájában egy titokzatos fantom garázdálkodik. Ki rejtőzködhet a fekete-zöld köpeny és a fehér maszk alatt? Az igazság felderítése közben a négy barát jó párszor komoly veszélybe kerül.
Szívből ajánlom mindenkinek, elsősorban 10-14 éves fiúknak és lányoknak egyaránt.
Tersánszky J. Jenő: Misi Mókus kalandjai
Egy rakoncátlan kis mókuskölyök sehogy se akar beleszokni az iskolai fegyelembe, tanulás helyett elcsavarog, az erdőbe szökik. Sok viszontagságon megy keresztül, míg végül belátja, hogy csak a tanulás vezet jóra. Róna Emy tréfás, vidám rajzai teszik még színesebbé a népszerű meseregényt.
Részlet: Misi Mókus dalából
Teremtette faszekere,Se feneke, se kereke.
Ne ülj bele, feldűlsz vele.
Sáron-vízen lábad viszem,
Rúgjad a port máris,
Így fut a szamár is.
A játék kérdéseire adott válaszokat írásban várjuk a könyvtárban található rejtvényes dobozba. Leadási határideje jövő hét hétfő, déli tizenkét óra. A helyes megfejtők közül 1-1 szerencsést kisorsolunk, aki jutalmat kap. Eredményhirdetés a következő adásban.
Az elmúlt heti játék megfejtései:
1-2. osztály: Jézus édesanyja Mária.
3-4. osztály:Gáspár, Menyhért, Boldizsár a Napkeleti bölcsek.
5-6 osztály: Máté és Lukács evangéliuma számol be Jézus születéséről.
7-8.osztály:Az adventi koszorú gyertyái a karácsonyt megelőző négy hetet jelképezik.
NYERTESEINK:
A nyertesek pedig: Kovács Gréta az 1.e-ből, Szegedi Zsófia 2.b osztályos tanuló, Magura Áron a 3. c -ből, valamint Milánik Balázs a 5.b osztályból.
Gratulálunk nekik!
Ezen a héten téllel kapcsolatos közmondásokat várunk megfejtéseként. A közmondás jelentését mondjuk meg, és a közmondást várjuk válaszként.
Első-másodikosztályosok közmondásának jelentése: nagyon
szép fehér.
A harmadik- negyedikesek feladványa: nyoma sincs már annak, régen elmúlt dolog.
Az ötödik-hatodik osztályosok kérdése: Olyan életre való, élelmes, hogy a legnehezebb körülmények között is feltalálja magát.
A hetedik-nyolcadik osztályosok közmondását így értelmezhetjük: csak a tél múljon el, és már jön is a jó idő.
Vojtina Bábszínház - Debrecen
http://www.vojtinababszinhaz.hu/
Tímárház
http://debrecenimuvkozpont.hu/?page=statikus&statikus_id=35







