Elérhetőségeink: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 17.   E-mail: gyakorlo@kistk.hu  Telefon: +36-52/614-600      Kapcsolat »

Kölcsey FerencReformátus Gyakorló Általános Iskola


Alföld TV – Kölyökpezsgő

Örömmel  tájékoztatom honlapunk látogatóit arról, hogy az iskola hírnevét ezentúl az 1.B osztályos Szabó Lili Dorka  is erősíti, mint az Alföld Televízió „Gyermek-műsorvezető kerestetik” pályázatának döntőse, valamint különdíjasa.
Lili 8 évesen utasította maga mögé a nála akár 3-4 évvel is idősebb vetélytársait, s nyerte el a zsűri elismerését.
Annak ellenére, hogy a pályázatot nem ő nyerte meg, különdíjasként mégis számítanak rá gyermek-műsorvezetőként.
Az eredményhirdetésről készült felvétel az alábbi linken tekinthető meg: http://www.youtube.com/watch?v=kAtTJv61CwQ
Az első stúdiófelvétel már meg is történt, melyet 2013.02.22-én 19:15-től láthattak a kedves nézők az Alföld Televízió „Pezsgő” című műsorában.
A gyerekek által készített, gyermekeknek szóló műsor címe „Kölyökpezsgő” lesz.
Végül egy rövid idézet az intézményünkhöz eljuttatott szülői levélből:

„További sok sikert kívánunk az iskolának és diákjainak, valamint az ott tanító pedagógusoknak, akik nagyban hozzájárulnak szakmaiságuk által a gyermekek egyéni, esetlegesen iskolán kívüli sikereihez is!
Üdvözlettel: Horváth Beatrix, Szabó Lili Dorka tanuló  édesanyja”

Megszakítás