Elérhetőségeink: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 17.   E-mail: gyakorlo@kistk.hu  Telefon: +36-52/614-600      Kapcsolat »

Kölcsey FerencReformátus Gyakorló Általános Iskola


Bolhapiac az első udvaron

Hatodik alkalommal rendeztük meg a bolhapiacot iskolánkban, ezúttal is ragyogó napsütésben. Az asztalok szokás szerint roskadoztak a rengeteg árutól. Az első udvart betöltötte  a frissen sült lángos illata, amely mágnesként vonzotta a közönséget.  Rendkívül népszerűnek bizonyultak idén is a különféle üdítők. Amíg a felnőttek az osztályok standjainál vásároltak, addig a kisebb gyerekek boldogan csúszdáztak és ugrándoztak az udvar belső részén felállított játékokon.
A szülők és a pedagógusok
 összefogásának, valamint tanulóink óriási lelkesedésének köszönhetően minden résztvevő számára biztosított volt a jókedv és a kikapcsolódás.
Az 1.262.590 forintos bevétel kis híján elérte az előző évi bolhapiac bevételét. A 2.b osztály 87.010
forintot árult, s ezzel ismét toronymagasan megelőzte a többi osztályt.

Iskolánk vezetése ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik segítették a közösségformáló rendezvény lebonyolítását!

A bolhapiac képes összefoglalója a GALÉRIÁBAN tekinthető meg.

 

Megszakítás