Szülői értekezlet
Iskolai munkatervünk alapján – 2018. szeptember 10-13 között – szülői értekezletet tartunk.
Szeretettel várjuk diákjaink szüleit a folytatásban látható táblázatok szerint!
Iskolai munkatervünk alapján – 2018. szeptember 10-13 között – szülői értekezletet tartunk.
Szeretettel várjuk diákjaink szüleit a folytatásban látható táblázatok szerint!
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy a tanulók a tankönyveket 2018. szeptember 3-án, az első tanítási napon fogják megkapni az iskolában.
Ember Sándor
igazgató
A 2018/2019-es tanév első tanítási napja: 2018. szeptember 3. hétfő.
A tanévnyitó ünnepi istentisztelet 2018. szeptember 3-án 8 órakor kezdődik. Gyülekezni az osztálytermekben kell 7:15 és 7:30 között. A tanulók ünneplő ruhában, nyakkendőt és jelvényt viselve vonulnak át az osztályfőnökök irányításával a Református Nagytemplomba.
Ünneplő ruha:
fehér ing / blúz (nem póló),
fekete vagy sötétkék nadrág / szoknya (nem farmer),
fekete vagy sötétkék cipő (nem edzőcipő).
Kedves Szülők!
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén is meghirdette országos iskolatáska- és tanszergyűjtő akcióját, amihez szeptember 14-ig még van lehetőségünk csatlakozni. Az akció célja a nehéz körülmények között élő diákok iskolakezdésének támogatása. Gyűjtünk: használt, de még jó állapotban levő iskolatáskákat, füzeteket, íróeszközöket, tolltartókat, zsírkrétákat, vízfestékeket, temperákat és vonalzókat. Kérjük, hogy felajánlott adományaikat 2018. szeptember 14-ig juttassák el iskolánkba. Az adományokat az iskola portáján, vagy a 101-es igazgatóhelyettesi irodában adhatják le.
Ember Sándor
igazgató
Tájékoztatjuk partnereinket, hogy 2018. július 24-én (kedden) intézményünk technikai okok miatt sem telefonon, sem e-mail útján nem lesz elérhető.
Gyülekező: 2018. július 2. (hétfő) 7.45 – 8.30 az iskola előcsarnokában. Indulás: 8.30 órakor. Hazaérkezés: 2018. július 6. (péntek), az iskola udvarára, kb. 17.30-18.00 órakor.
Hozz magaddal Bibliát, tolltartót, ollót, ragasztót, fürdőruhát, strandpapucsot, fürdősapkát, törülközőt, esőkabátot, zárt sportcipőt, sapkát (baseball vagy bármi, ami megvéd a napsütéstől), zseblámpát, naptejet, buszra érzékenyek gyógyszert, költőpénzt, üdítőt, ásványvizet, a TAJ számodat és a telefonodat. Hozhatsz magaddal ping-pong ütőt és labdát, tollas ütőt és labdát, focilabdát, teniszütőt és labdát.
Változás: Hétfőn is kapunk ebédet!
Jó készülődést és táborozást kívánok!
Szilágyi Tamás