
Beiskolázás az első évfolyamra 2018/2019
Szeretettel hívjuk és várjuk az első osztályba készülő gyerekek szüleit a 2018. január 9-én (kedden) 17 órakor kezdődő tájékoztatóra.
Helyszín: az iskola előcsarnoka
Szeretettel hívjuk és várjuk az első osztályba készülő gyerekek szüleit a 2018. január 9-én (kedden) 17 órakor kezdődő tájékoztatóra.
Helyszín: az iskola előcsarnoka
Zsúfolásig megtelt a Református Nagytemplom iskolánk 2017. december 21-én megtartott családi istentiszteletén. Az apostoli köszöntés elhangzása után a gyülekezet a 326. számú dicséret éneklésével készült Isten igéjének hallgatására. Az igehirdetés szolgálatát ezúttal is Szilágyi Tamás, intézményünk lelkipásztora végezte.
A záróének előtt, a hirdetések során elhangzott, hogy adakozásunkkal a Nagytemplomi Református Egyházközségben folyó gyermek- és ifjúsági munkát kívánjuk támogatni. Annál is inkább, mivel a gyülekezet is segíti intézményünket. Ugyanis évi hét alkalommal térítésmentesen vehetjük igénybe a Nagytemplom által nyújtott lehetőségeket. Ráadásul a Református Iskolák XXI. Országos Tanulmányi Versenyének nyitó áhítatára és a karácsonyi hangversenyre is ezen a helyszínen került sor.
Az összegyűlt perselypénzt – 282.935 forintot – hálánk jeléül eljuttattuk a Nagytemplomi Református Egyházközséghez.
Köszönjük a tanulók, a szülők és a pedagógus kollégák adományait az Ige szavaival:
„A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.”
/Zsid 13,16/
“Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” /Lukács evangéliuma 2,14/
Az iskolavezetés és a tantestület nevében valamennyi tanítványunknak és családjának áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánok!
Ember Sándor
igazgató
Tisztelt Igazgató úr!
Szeretném megköszönni, hogy az elmúlt hetekben a Kis TK-ban is gyűjtést szervezhettünk a parciumi Érmellék legszegényebb református gyülekezeteinek! Elmúlt vasárnap nagy szeretettel fogadták Papfalván, Poklostelken és Rétiben a gyermekek, a valamivel több, nint 100 mikuláscsomagot! Erős Jó Béla és Erős Jó Enikő lelkipásztorok is szeretetteljes üdvözletüket küldik az intézménynek.
Köszönjük a sok szeretet-csomagot, melyet a szülők, tanárok és gyermekek önzetlenül és nagy odafigyeléssel, gondosan összeállítva hoztak el az iskolába és küldték tovább a hátrányos helyzetű, kisebbségben élő magyar testvéreiknek. Ahogy a képek is mutatják, a gyermekek nagy örömmel vették át a csomagokat, a szülők és nagyszülők pedig érezték és átélték, hogy a debreceni magyar reformáusság milyen nagy szeretettel gondol rájuk.
Köszönjük!
Igazgató úr életére, szolgálatára, iskolájuk közösségére Isten gazdag áldását kívánom!
Ünnepi áldáskívánással:
Kiss Ábel Lukács
Dorkász Szolgálat
Ügyvezető igazgató
A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség minden tanévben 9 alkalommal térítésmentesen biztosítja iskolánk számára az épület és az istentiszteletekhez, rendezvényekhez szükséges technikai eszközök használatát.
Köszönetünk jeléül idén is felajánljuk a karácsonyi istentisztelet perselypénzét a gyülekezet gyermek- és ifjúsági munkájának támogatására.
Kérjük a kedves szülőket, hogy ennek érdekében az ünnepi öltözék mellett gyermekük nagytemplomi adakozásának lehetőségéről is gondoskodjanak.
A tanulók, a szülők és a pedagógus kollégák adományait előre is köszönjük az Ige szavaival:
“…a jókedvű adakozót szereti az Isten.”
/2Kor 9,7/
A Kölcsey Ferenc Református
Gyakorló Általános Iskola 2017.
december 21-én (csütörtökön)
16:30 órakor
tartja karácsonyi családi istentiszteletét a Református Nagytemplomban.
Erre az alkalomra is szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülőket!
Az istentiszteleti rend – mely a debreceni református egyházközségek karácsonyi istentiszteleteinek időpontjait is tartalmazza – a templom bejáratánál vehető át diákjainktól.
A Debreceni Református Egyházmegye gyülekezeteinek ünnepi istentiszteleti rendje a folytatásban olvasható.