
Református Iskolák XXI. Országos Tanulmányi Versenye
Huszonegyedik alkalommal rendeztük meg a Református Iskolák Országos Tanulmányi Versenyét, melyen ezúttal 38 iskola 475 versenyzője vett részt. A nagyszabású találkozó megnyitóját a Református Nagytemplomban tartottuk. A nyitó éneket követően Dr.Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetette közöttünk Isten igéjét. A közös imádság után a résztvevők átvonultak a gyakorlóiskolába, ahol elfogyasztották a tízórait, azt követően pedig megkezdődtek a versenyek. Amíg a tanulók vetélkedtek, addig az intézményvezetők,a lelkészek és a kísérő pedagógusok kötetlen szakmai beszélgetést folytattak az iskola aulájában, illetve az érdeklődő kollégák meglátogatták a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában található Szabó Magda Emlékházat. A rendezvény az izgalommal várt eredményhirdetéssel zárult. A verseny minden résztvevőjének gratulálunk a nemes vetélkedés során nyújtott teljesítményéhez, s szeretettel várjuk a református iskolákat a 2018-ban megrendezendő XXII. országos tanulmányi versenyre! A jó hangulatú megmérettetés részletes eredményei a itt olvashatók, a nap képes összefoglalója pedig a GALÉRIÁBAN tekinthető meg.