
Bibliaolvasó nap
A Kárpát-medence református iskolái „Bibliaolvasó nap”-ja nagytemplomi nyitó rendezvényét követően, melyen iskolánk diákjai és pedagógusai résztvevőként és felolvasóként, Vox Iuventutis Gyermekkarunk pedig szolgálattevőként vett részt, a különleges eseményre jelentkezett hetvenöt iskolával együtt mi is elkezdtük a számunkra kijelölt bibliai szövegek hangos felolvasását. Az alkalmat, ami a biblia könyvek rövid bemutatásával kezdődött, az iskolai könyvtárban tartottuk. A tizenhét fejezet felolvasásában felső tagozatos tanulók – osztályonként két diák – és alsó tagozatban tanító pedagógusok vettek részt. Az Ó-és Újszövetségi szövegek, melyeket a hallgatósága kivetítve is követhetett, a Revideált új fordítású Bibliából hangzottak. Felolvasás közben a Református Énekeskönyvből és az Áldd, lelkem, Istened! című iskolai énekeskönyvünkből, zenei tagozatos diákok közreműködésével, közösen énekeltünk.
A nap eseményeiről készült fotók a GALÉRIÁBAN tekinthetők meg.
Szilágyi Tamás
lelkész-igazgatóhelyettes